Idén is megrendezték a szépolvasási versenyt, ezúttal a Grubišno Polje-i általános iskolában, a zsűri pedig nagyon elégedett volt a diákok teljesítményével.
A 2019-ig élt Vekerdy Tamás pszichológus szerint az olvasás esszenciális az életben maradáshoz és az empátia növeléséhez, segít megérteni a másik embert és a világot. Az olvasásra nevelés ma, a digitalizált és videós tartalmak dominanciájának a korában különösen nagy feladat, ugyanakkor nemes célnak számít. Az olyan események, mint például a szépolvasási verseny, hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a cél elérhető legyen, vagyis hogy a diákokat inspirálják a könyvek felé fordulásra. A múlt heti szépolvasási versenyen összesen 14 diák vett részt Belovár-Bilogora és Verőce-Dráva mente megyékből, amelyek iskoláiban a magyar nyelvet a diákok önkéntes alapon, anyanyelvápolási órákon, C modellben tanulják, és az oktatóknak már idegen nyelvként kell viszonyulniuk hozzá.
– Az alsó tagozatosok Benedek Elek: Az én perecem című művét, a felsősök pedig Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó c. művét olvasták föl. Ezek a diákok heti kétszer 45 percben használják csak a magyart, a legtöbbjüknek nem is az anyanyelve, így tulajdonképpen sokuknak a fakultatív órákon van csak lehetőségük a nyelvet ápolni – nyilatkozta Tóth Rebeka Petőfi-ösztöndíjas, aki többek között Daruváron dolgozik anyanyelvápoló tanárként.
Második alkalommal került sor Belovár-Bilogora megye Magyar Kisebbségi Önkormányzata szervezésében a szépolvasási versenyre, amelyre lelkesen készültek a diákok.
– Belováron, Grubišno Polje településen, Nagypiszanicán, Daruváron és Dežanovacon összesen több mint 70 gyermek jár anyanyelvápolásra, és terveink szerint folytatni fogjuk ezt a hagyományt, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk a diákoknak, és hogy megmutathassák a tudásukat – tudtuk meg Berkes Zlatától, Belovár-Bilogora megye Magyar Kisebbségi Önkormányzatának elnökétől.