Szépolvasási verseny a magyar nyelv népszerűsítéséért

27

Április 22-én, kedden immár ötödik alkalommal rendezték meg a magyar nyelvi szépolvasási megyei szintű versenyt a belovári IV. Számú Általános Iskolában. Az esemény célja a nyelvtanulás, különösen a kisebbségi nyelvek iránti érdeklődés ösztönzése, valamint az idegen nyelvű szövegek olvasásának a megszerettetése a diákok körében.

A verseny ötletgazdája és főszervezője Dolores Šolaja angol-magyar szakos tanárnő, aki 2020-ban elsőként szervezett iskolai szintű versenyt magyarul tanuló diákjai számára. Azóta évről évre továbbfejlesztette az eseményt, amely mára a megyei szintet is elérte, és valódi hagyománnyá vált.

– Ez már az ötödik alkalom, hogy megrendezzük a versenyt, és bátran kijelenthetjük, hogy ezzel hagyományt teremtettünk egy kisebbségi tantárgy köré – mondta a tanárnő. – A diákok kimagasló tehetségről tettek tanúbizonyságot, a zsűrit is meglepték színvonalas előadásaikkal. Köszönet illeti valamennyi versenyzőt a részvételért – tette hozzá Dolores, aki elmondta azt is, hogy a tanulókat két kategóriába sorolták aszerint, hogy alsó vagy felső tagozatosok. Az idén először külön elismerésben részesültek azok a diákok is, akik nem kerültek dobogóra, de kiemelkedő volt a teljesítményük.
Ami a díjakat illeti, voltak köztük fejhallgatók, hordozható töltők, könyvek, jegyzetfüzetek, Rubik-kockák, valamint magyar kártya is. Minden magyarul tanuló diák húsvéti ajándékcsomagot is kapott, amit a Belovár-Bilogora Megyei Magyar Kisebbségi Tanács, amelynek elnöke Berkes Zlata, támogatásának köszönhettek.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a támogatóiknak, a Mozaik könyvkiadónak, a Belovár-Bilogora Megyei Magyar Kisebbségi Tanácsnak, a belovári IV. Számú Általános Iskolának, amelyek vezetői/képviselői lehetővé tették a verseny és a jutalmak megvalósítását.

A szervezők tervei között szerepel egy új megmérettetés elindítása is, amely a horvát LiDraNo verseny mintájára a kisebbségi nyelvekre fókuszálna. Remélhetőleg ez a kezdeményezés is széles körű támogatásban részesül majd.