Szentlászlón történt

268

1

Szentlászló – A múlt héten az Ernestinovói járás Kisebbségi Magyar Önkormányzata a Szent László-szobor környékét rendezte, szombaton a labdarúgó-egyesület bált rendezett, november 24-én pedig koszorúzással emlékeztek a honvédő háború szentlászlói áldozataira.

Szentlászlóról gyakran olvashatnak újságunkban egy-egy rendezvénnyel vagy a civil szervezetek tevékenységével kapcsolatban.

Az Ernestinovói járás magyar kisebbségi önkormányzata szervezésében a nyáron egy tanulmányi kirándulásra került sor. Nemrég a település múltjáról szóló könyv bemutatóját szervezték meg, a múlt héten pedig a református templom mellett felállított Szent László-szobor körül ültettek tujákat.

– Igyekszünk a járástól kapott pénzt olyan dolgokra költeni, amiből az egész közösség profitálhat. Ezért visszük el az embereket egy-egy magyarországi tanulmányi kirándulásra, és ezért vállaltuk a könyvbemutató lebonyolítását is. Ugyanilyen fontos településünk építése-szépítése is – nyilatkozta lapunknak a magyar kisebbségi önkormányzat elnöke, Kelemen Dezső, aki egyben a helyi labdarúgó-egyesület alelnöke is, így arról is beszámolt, hogy szombaton egy különösen sikeres sportbált hoztak tető alá. – A békés reintegráció óta most szerveztük meg először, és örömmel mondhatom, hogy nagyon sikeres volt, így biztosan lesz folytatása.

November 24-ei megemlékezés

A 19 évvel ezelőtt történt tragikus eseményekre minden év november 24-én emlékeznek meg Szentlászlón, a település központjában lévő emlékműnél, ahol a hozzátartozók, a különböző egyesületek képviselői, a járási és megyei tisztségviselők koszorút és gyertyát helyeznek el.

A bátor szentlászlói harcosok 152 napon át tudták tartani a falut. Amikor már a további ellenállás lehetetlenné vált, kénytelenek voltak elhagyni szülőfalujukat. Az akció 1991. november 23-án, délután öt órakor kezdődött. A védőknek több órára volt szükségük ahhoz, hogy kijussanak a szabad területre. Mindez, sajnos, emberáldozatokat követelt. Szentlászlóért 48 bátor harcos áldozta életét, 18-an pedig eltűntek.

– November 24-én azokra emlékezünk, akik életüket adták a szabad Szentlászlóért és a szabad Horvátországért. Ilyenkor fejet hajtunk a katonai és civil áldozatok tiszteletére állított új emlékműnél – mondja Kelemen Dezső, hozzátéve, jól tudja, egyesek őt is hibáztatják azért, mert még nem készült el teljesen az emlékmű, de állítja, hogy pontosan azok kritizálnak, akik tíz év alatt sem voltak képesek méltó emlékművet állítani. – Mi megígértük, hogy megcsináljuk, de sajnos nem megy egyik napról a másikra, így a szentlászlóiak türelmét és megértését kérem – tette hozzá Dezső.