Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre, a Középső-Nyárádmentén, a Nyárád folyó jobb partján található Nyárádszentlászlón tartották meg a sorrendben 27. Kárpát-medencei szintű találkozójukat a Szentlászló nevű települések, amelyen a szlavóniai Szentlászló település képviselői is részt vettek.
A Szentlászló nevű települések először 1992 januárjában fogtak össze, amikor Vácszentlászló polgármesterének a kezdeményezésére segélyakciót szerveztek a háború sújtotta szlavóniai Szentlászló Magyarországra menekült lakóinak a javára. Négy év múlva Vácszentlászlón megtartották a Kárpát-medencei Szentlászló települések első találkozóját, amelyhez azóta a többi, nagy királyunk nevét viselő település is csatlakozott, és azóta felváltva tartják a találkozókat.
A hétvégi találkozónak az erdélyi Nyárádszentlászló község volt a házigazdája. 15 település küldte el képviselőit, köztük a mi Szentlászlónk is.

Kelemen Dezső, a szentlászlói HMDK-alapszervezet elnöke, a szlavóniai Szentlászló küldöttségének a vezetője elmondta, rendszeresen részt vesznek ezeken a találkozókon.
– A találkozó házigazdája most is szép programot állított össze, a hétvégén a környék nevezetességei, az ottani hagyományok megismerése mellett tovább erősítettük ezt a több mint negyed évszázada tartó kapcsolatot – mondta Kelemen Dezső, aki hozzátette, abban egyeztek meg, hogy a következő, soron lévő találkozót a magyarországi Pilisszentlászlón tartják majd meg.