Szentlászlóiak a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon

0
136
10-szentlszl

Parajd (Erdély) – A szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület hagyományőrző csoportja a hét végén részt vett a parajdi nemzetközi töltöttkáposzta-fesztiválon.

A Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztivál, Románia első gasztronómiai fesztiválja, egy egyedi és jellegzetesen Parajdhoz fűződő esemény lett. Parajd, a Hargita megyei kis község a Görgényi-havasok lábánál, Maros megye határán fekszik.

A töltöttkáposzta-fesztiválra minden év szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor, idén szeptember 30. és október 2. között tartották. Az ötlet már 18 évvel ezelőtt felvetődött az egyik parajdi nemzetközi konferencián, amelynek témája a falusi turizmus volt. A szóban forgó rendezvényen jelen volt az akkori ifjúsági és sportminiszter is, aki felvetette, hogy tegyék félre a két nemzet közti nézeteltéréseket, és fogjanak gasztronómiai „csatába” a töltött káposzta jegyében, amely olyan részét képezi a konyhaművészetnek, amellyel mindkét nép büszkélkedhet. A „kihívást” elfogadták, és így került sor az első fesztiválra a magyarországi Pusztamérgesen 1994-ben. A következő évben a rendezvény a romániai Parajdra „vándorolt”. Egy négyéves időszak után, mialatt a szervezést felváltva vállalta a két település, 1998-tól már a kis hargitai település a rendezvény állandó házigazdája.

Azóta a fesztivál nemzetközivé duzzadt. Idén először voltak horvátországi résztvevői is.

– A budapesti Harsányi János Főiskolával készített közös pályázat révén jutottunk el Erdély legnagyobb gasztronómiai fesztiváljára. Ott-tartózkodásunk alatt mi is bemutattuk hagyományainkat, népviseletünket, és egy bemutatóasztalon vidékünk egyéb jellegzetességeit is, amivel a zsűri különdíját is kiérdemeltük, de hagyományos szlavóniai népviseletünkkel is nagy feltűnést keltettünk. Beneveztünk a főzőversenyre is, valamint az Új lehetőségek keresése a testvérvárosi kapcsoltakban elnevezésű konferencián is részt vettünk. Mivel a szentlászlóiak nagy része most járt először ezen a vidéken, a környéket is megnéztük – mondta el lapunknak Palizs-Tóth Hajnalka, a szentlászlói csapat vezetője.