Szentlászló: 4 ország, 41 fellépés, több ezer megtett kilométer

49
A tavalyi évben az egyesület népi táncegyüttesének 41 fellépése volt

A hétvégén került sor a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület rendes évi közgyűlésére, amelyen az egyesületben végzett munkáról és a tervekről beszéltek.

A szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület 72 évvel ezelőtt alakult. Az évek során az egyesület számos nehézségen ment keresztül, de lelkesedésük máig töretlen. A tavalyi évben az egyesület népi táncegyüttesének 41 fellépése volt, jártak Boszniában, Szlovéniában és Magyarországon, de a környék rendezvényeire is meghívást kaptak. A közgyűlésen az egyesület tavalyi munkájáról és a jövő évi tervekről beszélt Lapis János elnök.

– Egyesületünk igen mozgalmas évet tudhat maga mögött. A múlt esztendőben majdnem minden hétre jutott valamilyen program, amin részt vettünk. Ahhoz, hogy mindezt meg tudjuk valósítani, elsősorban elhivatottságra volt szükség – mondta Lapis János.