Szent István királyunkat és a magyar államalapítást ünnepeltük Horvátország-szerte

108

Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe, melynek alkalmából ünnepi programokat, összejöveteleket tartottak egyesületeink a Drávaszögtől a tengermellékig.

Rijeka/Fiume

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének tagjai idén is méltó módon ünnepelték meg államalapító királyunk emlékét. A rendezvénynek székházuk, az Anna-villa adott otthont, ahol az egyesület énekkara a himnuszok mellett népdalokat is előadott. Az est vendégfellépője Ištok Tomislav, a zágrábi Filharmónia hegedűművésze volt.

A programban helyet kapott a magyar irodalom is: Radonić Margit Wass Albert Magyar Miatyánk című versét szavalta el, míg Šibalin Klepac Zdenka, az egyesület elnöke rövid történeti áttekintést adott augusztus 20. jelentőségéről.

A rendezvény a Zágrábi Kisebbségi Tanács és a Rijekai Magyar Kisebbségi Képviselő támogatásával valósult meg. Az ünnepséget idén is megtisztelte jelenlétével Vukić Zoran, Magyarország rijekai tiszteletbeli konzulja.

Pomer

Augusztus 20-án Pomerben is közösen ünnepelték a magyar államalapítás napját: a HMDK újgráci szervezete és a pólai Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület fogott össze, hogy méltó módon tisztelegjenek Szent István emléke előtt.

A kulturális program elején köszöntőt mondott Masa Zsuzsanna, a pólai szervezet elnöke, Vito Paoletić, Pula város alpolgármestere, valamint Szőlősi István, az újgráci HMDK-egyesület elnöke. Ezt követően Erdesi Gyula saját, Szent Istvánról szóló versét osztotta meg a közönséggel, majd az újgráci egyesület táncos-énekes műsora következett. Az esemény jó hangulatú társalgással zárult.

Vinkovci

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület minden esztendőben méltóképpen megünnepli nemzetünk jeles évfordulóit. Ezúttal is az egyesület székházában gyűltek össze a tagok és vendégeik, ahol rövid, bensőséges műsorral emlékeztek meg államalapító királyunkról, Szent Istvánról. Az ünnepi hangulatot az egyesület kórusa tette teljessé, amely szívből jövő dalcsokrával színesítette a programot.

Vukovár

A Vukovári Magyarok Egyesülete is rendszeresen tart összejöveteleket a jeles napok alkalmából. A múlt héten székházukban szerveztek alkalmi programot Szent István királyra emlékezve, ahol versek és történetek hangzottak el az államalapítóról, Őszirózsa asszonykórusuk pedig dalcsokorral készült, de az új kenyér ünnepéről sem feledkeztek meg.

Bellye

A HMDK bellyei alapszervezetének tagjai rendszeres összejöveteleik mellett nemzeti ünnepeinkről is megemlékeznek. Augusztus 20. alkalmából is összegyűltek a HMDK médiaházának földszintjén lévő székhelyükön, ahol az ünnep jelentőségéről hallhattak előadást, majd az új kenyér megszegése után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program.

Split

A HMDK Spliti–dalmát megyei egyesülete szervezte a megemlékezést, amelyen jelen volt a spliti tiszteletbeli magyar konzul, Ivo Staničić, valamint a nyári hónapokra kinevezett ideiglenes konzul, Rusz Radován is. A rendezvényen a makedón egyesület elnöke, Pero Gruevski és a helyi magyarság képviselői is tiszteletüket tették. Az ünnepi programot Fontányi Árpád videóösszeállítása, Tripolszki Anikó és Szakalija Klotild szavalata, valamint a helyi Dankó Pista Népdalkör fellépése tette emlékezetessé. Az új kenyeret Bešlić Annamária református missziói lelkipásztor áldotta meg.

Eszék

A rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület székházában gyűlt össze a helyi magyarság. A kenyéráldást követően rövid kulturális műsorral emlékeztek Szent István királyra, amelyben közreműködött az egyesület irodalmi csoportja, énekkara és táncegyüttese. Az eseményen dr. Császár Zoltán eszéki magyar konzul is jelen volt, a program végül kötetlen társalgással zárult.

Zágráb

Az Ady Endre Magyar Kultúrkör és Zágráb Város Magyar Kisebbségi Tanácsa (Önkormányzata) közös szervezésében tartottak ünnepséget. A felsővárosi Szent Márk-templomban Gábriel atya mutatott be magyar nyelvű szentmisét, majd az ünnepi műsorra a kultúrkör helyiségében került sor. A rendezvényen irodalmi előadás, Szent Gellértről szóló ismertető és az új kenyér hagyományának felelevenítése kapott helyet, a programhoz kiállítás is kapcsolódott. Az esemény kötetlen beszélgetéssel és közösségi együttléttel zárult.

Szentlászló

A helyi magyar közösség minden évben megemlékezik Szent Istvánról, amelyet a HMDK szentlászlói alapszervezete és az Ernestinovói járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata szervez. Az idei rendezvényen is megkoszorúzták a templom melletti parkban Szent László király mellszobrát, akinek a kezdeményezésére Szent Istvánt szentté avatták. Az ünnepi programban a Rozmaring Egyesület kórusa szerepelt, és a falu civil szervezeteinek képviselői is részt vettek.

Lipik

A helyi Magyarok Közössége meghitt ünnepséget tartott. Az egyesület elnöke, Szigeti István köszöntötte a résztvevőket, majd Szent István király életét és örökségét bemutató összeállítást hallgathattak meg az egybegyűltek. A rendezvény baráti beszélgetéssel és közös ünnepléssel ért véget.

Ezek a megemlékezések ismételten rávilágítottak arra, hogy a horvátországi magyar közösségek számára Szent István ünnepe nemcsak a történelem előtti főhajtás, hanem a közösségi összetartozás, a hit és a nemzeti identitás megélésének egyik legfontosabb alkalma is.

Drávaszögi fogások a Magyar Ízek Utcájában

Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg Budapest szívében, a Várkert Bazárnál a Magyar Ízek Utcáját, amelyre minden évben több százezer látogató kíváncsi. A rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb gasztronómiai seregszemléje, ahol idén több mint 150 kiállító mutatta be különleges ételeit, köztük a Szent István-napi kenyér és a Magyarország Tortája verseny díjnyertes finomságai is megjelentek.

A horvátországi magyarságot idén is a Laskói Ifjúsági Egyesület képviselte, amely a „Vadat és halat” tematikához jól kapcsolódva a Drávaszög két jellegzetes ételét készítette el, a halpaprikást és a csíptetős pontyot. A laskóiak standjánál idén is hosszú sorokban álltak az „éhezők”, akik nemcsak az ízeket, hanem a közösség vendégszeretetét is nagyra értékelték.