
A zágrábi Kisebbségi Tanács a nemzeti kisebbségi szervezetek képviselői számára szervezett szemináriumot november 29-én Zágrábban, ahol elsősorban a jövő évi támogatások kritériumairól és az idei pályázati pénzek elszámolásáról volt szó.
A zágrábi (országos) Kisebbségi Tanács évente meghirdetett nyilvános pályázatára kisebbségi civil szervezetek és intézmények jelentkezhetnek programjaikkal, a támogatásokat az állami költségvetésből biztosítják. A támogatások kritériumairól és az elszámolási tudnivalókról tartottak szemináriumot a múlt héten.
A Kisebbségi Tanács elnöke, Varga Tibor köszöntötte a kisebbségi szervezetek nagy számban megjelent képviselőit az idei szemináriumon.
– Idén új kritériumokat fogadtunk el, és már a programpályázatok is az újakat követik. Ezért is fontos számunkra, hogy a kisebbségi egyesületek képviselőivel megismertessük az újdonságokat – mondta Varga Tibor, aki hozzátette azt is, hogy évről évre növekszik a beadott programpályázatok száma, tavaly kb. 1400-at küldtek be és 1280-at fogadtak el. A Tanács 280 egyesületet finanszíroz.
Elhangzott az is, hogy a 2025-ös támogatásokra már lehet pályázni, ezek benyújtásának a határideje pedig december 31-e. A pályázati felületről és pályázásról bővebb ismertetőt tartottak.
A szemináriumon részt vett a Horvát Szábor kisebbségi frakciójának elnöke, Vladimir Bilek is. A HMDK-t Prosszer Horvatin Szanella és Pajrok Andor képviselték.