Székhelyhez jutott a HMDK sepsei szervezete

0
151
10-HMDK-SEPSE

Sepse – Rabbi Ferenc, a HMDK sepsei szervezetének elnöke múlt szerdán írta alá azt a bérleti szerződést, amellyel az általa vezetett szervezet végre állandó székhelyhez jutott.

A HMDK országos szervezetének támogatásával a sepsei HMDK-alapszervezet a múlt héten végre székhelyhez jutott, egy lakóházat béreltek ki a faluban.

– Nagyon örülünk a lehetőségnek. A elkövetkező időszakban mindent megteszünk azért,  hogy minél előbb birtokba vehessük. Különböző hagyományápóló céllal szervezett rendezvények helyszínéül szolgál majd, de közösségi épületnként is használjuk. És ami a legfontosabb, szervezetünk és tagságunk végre nem lesz kitéve egyes sepsei személyek önkényének, akik a kultúrotthonból való kizárással probáltak ellehetetleníteni bennünket. Azon leszünk, hogy ha alkalom adódik rá, a házat meg is vásároljuk – nyilatkozta lapunknak Rabbi Ferenc, a HMDK sepsei szervezetének elnöke.