A szentlászlói Fácán Vadászegyesület szombaton ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Ennyi idő alatt számos nehézséggel voltak kénytelenek szembesülni, ám közös erővel sikerrel vették az akadályokat.
Szentlászlón nagy hagyománya van a vadászatnak. A helyi vadásztársaság 3300 hektáron gazdálkodik, melyen az úgynevezett hasznos vadak közül leginkább fácánok, nyulak, őzek és vaddisznók találhatók, de az olyan kártevőkből, mint a róka vagy a nádifarkas (sakál) is akad bőven.
A háború (1991-97) után nem kis feladat volt újjászervezni a szentlászlói vadásztársaságot, de szerencsére mindig voltak tenni akaró emberek, akik összefogtak a közös ügyért.
A szervezetnek a közelmúltban készült el a székháza, melyet nagyrészt önerőből, kétkezi munkával építettek föl. Ez lett a második otthonuk, nemcsak nekik, hanem bizonyos értelemben a falusiaknak is, mivel minden rendezvényt szívesen látnak a falaik között.
A vadászház udvarában ünnepelték fennállásuk századik évfordulóját. Az eseményen számos vadásztársaság képviselője vett részt, valamint Szentlászló civil szervezetei is: a Petőfi Sándor Kultúregyesület, a tűzoltó-egyesület, a helyi HMDK-alapszervezet, melynek Rozmaring kórusa színpadra is lépett, hogy elénekelje a himnuszokat a rendezvény kezdetén.
De még mielőtt megszólaltak volna a vadászkürtök, a program díszvendégei, Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok parlamenti képviselője, Ivica Budor, az országos vadászszövetség elnöke, Antun Blažević, az Eszék-Baranya megyei vadászszövetség első embere, valamint Kocsis László, a szentlászlói vadásztársaság vezetője, az esemény házigazdája megkoszorúzták a falu honvédőinek emlékművét.
Az ünnepség kezdetén Kocsis László köszöntötte a vendégeket, majd beszámolójában visszatekintett az egyesület múltjára.
– Múltunkra visszatekintve is kijelenthetem, hogy ma elégedettek lehetünk, hiszen szinte mindenünk megvan. Igaz, elődeinkhez hasonlóan mi sem tétlenkedtünk, új vadászházat építettünk, környékét rendeztük, megteremtettük működésünk megfelelő feltételeit, és remélem, hogy a mai program színvonala is méltó egy százéves jubileumhoz – nyilatkozta lapunknak Kocsis László.
Őt követően Jankovics Róbert, Antun Blažević és Ivica Budor is szóltak az egybegyűltekhez, gratuláltak a neves évfordulóhoz, és a további sikeres együttműködésre is utaltak.
– A szentlászlói vadásztársaság egyike azoknak a helyi civil szervezeteknek, amelyek programokkal gazdagítják és élhetőbbé teszik a falut. Figyelemmel kísérve tevékenységüket mi pedig kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk az egyesületet – nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert, még sok, programokban gazdag évet kívánva a Fácán Vadászegyesületnek.
A rendezvény ünnepélyes része oklevelek átadásával ért véget – ily módon ismerték el a vadászok munkáját, és fejezték ki köszönetüket támogatóiknak.