Szabadég – költők második találkozója a természet lágy ölén

165

Az irodalomkedvelőket idén is különleges hangulatú program várta a csúzai Kisotthonban, ahol a szőlősorokkal övezett, nyugalmat árasztó környezet adott helyet a Szabadég – költők második találkozója című rendezvénynek.

A találkozót a szervezők, lapunk újságírója, Tatai Igor és felesége, Juhász Anna álmodták meg azzal a céllal, hogy teret biztosítsanak költő barátaiknak a személyes találkozásra, ismerkedésre és verseik bemutatására. Szerették volna megerősíteni a résztvevőkben és a hallgatóságban is azt a hitet, hogy verset írni és olvasni egyszerre értékteremtő, menő és szórakoztató tevékenység. Úgy gondolták, hogy ennek a különleges kezdeményezésnek leginkább a természet közelsége adhat méltó hátteret – így született meg a tavalyi első találkozó gondolata, melyet saját csúzai víkendházuk, a Kisotthon udvarán rendeztek meg. Szőlőlugas, diófák árnyéka és a szabad ég – a program elnevezése egyszerre utal a szabadságra és a tűzre, ha az ég szavunk másik jelentéséből indulunk ki, az alkotás két éltető erejére.

A tavalyi siker után idén is megrendezték a Szabadég elnevezésű találkozót, amelyen ismét változatos és izgalmas program várta az érdeklődőket. A közönség Balogi Virág (Szentendre), Weiner Sennyey Tibor (Szentendre), Gorjanac Szilvia (Csúza), Lehocki Smardžić Anna (Eszék), Juhász Bálint (Kiskőszeg), Gibizer László (Mohács) és Tatai Igor (Csúza) verseit hallgathatta meg.

A versfelolvasásokat különleges borkóstoló egészítette ki: a rendezvényt támogató karancsi Szabó pincészet borait Dobszai Szabó Andrea, az egyik tulajdonos mutatta be, aki nemcsak a borokról mesélt, hanem minden tételt saját szellemes verssoraival is „megfűszerezett”.

Az est második felében Fodor „Shodor” Balázs tartott dalkultúraterjesztő estét – hangsúlyozva, hogy ez nem koncert, hanem közös gondolkodás és élmény a zene nyelvén. A találkozót a Balog Berta kopácsi festőművész alkotásaiból összeállított kiállítás tette még színesebbé, a pillanatokat pedig Száler Dávid fotós örökítette meg.

– Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen formában segítette és támogatta a rendezvény létrejöttét – fogalmazott Tatai Igor szervező, költő.