Sok látogató és örökbefogadási akció

110

A meleg, napos és főleg szúnyogmentes időszak miatt az eszéki állatkertnek az év első kilenc hónapjában összesen 93 022 látogatója volt, ennél többet csak a ZOO-hotel, illetve a játszótér megnyitásának évében, 2008-ban regisztráltak. Igaz, akkor a belépők is olcsóbbak voltak, a gyerekektől 3, a felnőttektől 7 kúnát kértek, most 5, illetve 10 kúnát kell fizetni. Az állatkert vezetése viszont úgy véli, hogy év végig a 2008-as adatokat, vagyis a 112 199-et  biztosan megdöntik. A cég sajtószóvivője a Glas Slavonije napilapnak elmondta, nagyon elégedettek a látogatók idei számával, és úgy vélik, ez annak is köszönhető, hogy több új, érdekes állatfajtával gazdagodott az állatkert. Az utóbbi időben több programot és előadást is szerveztek, hogy még több látogatót vonzzanak az állatkertbe, több európai állatkert mintájára elindították az állatok „örökbefogadási” akcióját 200, 400 és 600 kúnás áron. Az összeg fejében egy ajándékcsomagot és az örökbefogadást bizonyító oklevelet adnak, valamint belépőjegyeket,  az örökbefogadó neve pedig fölkerül az állat ketrecére. Az így befolyó összegeket az állatok ellátására fordítják, és tartási körülményeiket javítják.