A mérleg: 1 magyar elöljáró, 4 magyar elöljáró-helyettes, 15 városi/járási képviselő (a Hercegszőlősi járás nélkül) és a választás megismétlése a Hercegszőlősi járásban
Vasárnap lezajlottak az idei önkormányzati választások. Immár a második választásra nyomta rá a bélyegét a Covid-járvány, most is rendkívüli intézkedések mellett szavaztunk, saját tollal, maszkban, fertőtlenítőszerekkel. Az országos részvételi arány ezek ellenére is meghaladta a 2017-es választásokét.
Mint ahogy az ilyenkor kivétel nélkül mindig lenni szokott, minden párt „győzelmet” hirdetett, hiszen mindenki tud mondani olyan önkormányzatot, ahol jól járt.
Megállapíthatjuk, hogy országosan a HDZ megerősödött, de a nagyvárosokban gyöngébben szerepeltek jelöltjei, vonatkozik ez elsősorban Zágrábra és Fiumére, ahol a HDZ jelöltjei nem jutottak be a második fordulóba. De a vártnál is jobban szerepelt például a HDZ eszéki „fiatal oroszlánja”, Ivan Radić, aki a második körben a függetlenként induló eszéki vendéglátóssal, Berislav Mlinarevićtyel mérkőzik majd meg május 30-án.
Ami az SDP-t illeti, jóval kevesebb helyen győztek, mint a HDZ, de van esélyük nyerni Fiumében, és a balliberális-zöld oldal jelöltjei esélyesek Splitben és Zágrábban is.
A Miroslav Škoro vezette Domovinski pokret fő célja Eszék, Vukovár és Zágráb „bevétele” volt, ahol az általuk támogatott jelöltek rendre bejutottak a választások második körébe, de Vukovár kivételével nem tűnnek győzelemre esélyesnek.
MAGYARLAKTA TELEPÜLÉSEK: KÓRÓGY KIVÉTELÉVEL MINDEN ELÖLJÁRÓ MARADT A TISZTSÉGÉBEN
Ami a magyarok számára fontos önkormányzatokat illeti, a Drávaszögben egyetlen változás sem történt az elöljárókat, polgármestereket illetően, maradt Tomislav Rob Pélmonostor polgármestere, valamint Stipan Šaslin a Darázsi járás, Anto Vukoje a Dárdai, Milan Knežević a Baranyaszentistváni, Željko Cickaj a Bellyei és Vedran Kramarić a Hercegszőlősi járás elöljárója. Utóbbinál hajszálon, 11 szavazaton múlott, hogy nem lett második választási forduló.
Ami Kelet-Szlavóniát illeti, itt is maradtak az aktuális elöljárók a Vukovár-Szerém megyei Tordinci kivételével, ahol a HMDK által támogatott, a HDZ színeiben induló Davor Adžić nyert az eddig „uralkodó” Željko Matanovićtyal szemben.
És persze mellettük ott lesznek a magyar elöljáró-helyettesek: Varga Gábor a Bellyei, Sipos Sándor a Darázsi, Kelemen Dezső az Ernestinovói és Cserepes Zoltán a Tordincei járásban.
ÉLNI AKARÁS FELSŐFOKON: A MAGYAR TÖBBSÉGŰ FALVAKBAN A 90 SZÁZALÉKOT IS MEGHALADTA A RÉSZÉVTELI ARÁNY!
Magyarságunk ebből a megmérettetésből megerősödve jött ki, hiszen több járási képviselőnk lesz mindenhol, mint négy évvel ezelőtt volt, és a magyarok által vezetett listákra is jóval több szavazat érkezett, mint bármikor korábban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy maximálisan jól sikerült a mozgósítás: a részvétel a magyarlakta településeken a hivatalos statisztikák szerint 70% fölötti volt, de mivel tudjuk, hogy elég sokan vannak olyanok, akik „papíron” itt élnek, de a gyakorlatban külföldön, a részvételi arány a magyar településeken általában 90% fölötti volt, ami ékesen bizonyítja, hogy magyarságunk nagyon fontosnak tartja, kik vezetik a településeinket.
Mindez nem volt elég ahhoz, hogy Munk Erik és Horvát Krisztián elnyerjék az elöljárói tisztséget (Bellyei és Hercegszőlősi járás), de a rájuk leadott szavazatok száma rekordnak számít.
Munk: „Abban bízom, hogy ennyi ellenszavazat után most már az elöljáró is belátja, milyen sokan elégedetlenek a munkájával, és hogy ezeknek az embereknek a problémáival foglalkozni kell, nem pedig félresöpörni azokat.”
– Köszönöm a hihetetlenül sok szavazatot, amelyeket az általam vezetett lista és én mint elöljárójelölt kaptunk. Ez óriási bizalomról tanúskodik, és csapatommal azon leszünk, hogy minél többet tegyünk falvainkért. Egyben gratulálok Željko Cickaj úrnak, a járás régi-új elöljárójának. Konstruktív ellenzékiségre fogunk törekedni a következő négy évben is. És bízom abban, hogy most már az elöljáró is belátja, milyen sokan elégedetlenek a munkájával, és hogy ezeknek az embereknek a problémáival foglalkozni kell, nem pedig félresöpörni azokat – nyilatkozta Munk Erik lapunknak.
Horvát Krisztián: „Jövő vasárnap is támogassanak bennünket. A járási tanács fontos, az felügyeli az elöljáró munkáját!”
– Elsősorban köszönöm a csapatomra és rám leadott nagyszámú szavazatot. Én nagyon új vagyok a lokális politikában, és a csapatommal együtt nyerni szerettünk volna, de ez most nem jött össze. Sajnálom, hogy a kampány ennyire mocskossá vált, bízom abban, hogy a régi-új elöljárónak lesz ereje betemetni az általa kiásott árkokat. A végén szerencsénk sem volt, hiszen ha ellenfelünk csupán 11 szavazattal kevesebbet kap, két hét múlva a második körben alkalmunk lett volna nyerni. De a sors nem így akarta, így hát május 30-án csak a járási tanács tagjainak a mandátumáról döntünk. Támogassanak bennünket újra, a járási tanács nagyon fontos, az felügyeli az elöljáró munkáját! – mondta Horvát Krisztián.
A HERCEGSZŐLŐSI JÁRÁSBAN MEGISMÉTLIK A SZAVAZÁST MÁJUS 30-ÁN, MIVEL A SZAVAZÓLAPON KÉT SZÁM ALATT IS A HDZ SZEREPELT
A hercegszőlősi járási választási bizottság hibája, hogy azon a szavazólapon, amelyen a járási képviselő-testület jelöltjeinek a neve volt, kétszer szerepelt a HDZ, helyesen a 4-es sorszám alatt, de tévesen a 2-es alatt (a Domovinski pokret helyett), ezért a megyei választási bizottság úgy döntött, hogy az ezen a szavazólapon leadott voksokat meg sem számolják, és új szavazást rendelt el május 30-ra. Egy ilyen hiba elkövetése több mint hihetetlen, ami az Országos Választási Bizottság tájékoztatása szerint „megtéveszthette a szavazókat”. Így tehát Karancson, Hercegszőlősön, Csúzán, Sepsén, Vörösmarton, Kőben és Mirkovacon május 30-án döntenek a járási tanács (képviselő-testület) összetételéről.


















