Soha ilyen egység nem volt a horvátországi magyarság soraiban!

Kisebbségi önkormányzati választások – 2019. május 5.

0
281

Mint ahogy arról már írtunk, a horvát kormány május 5-re írta ki a kisebbségi önkormányzati (tanácsi) választásokat. A nemzeti kisebbségek jogait szabályozó alkotmányerejű törvény meghozatala óta ötödik alkalommal választjuk meg ezeket a testületeket. Nekünk, magyaroknak összesen 409 választott képviselőnk lehet.

Ami a horvátországi magyarságot illeti, 12 megyében, ezen belül 9 városban és 21 járásban választhatunk magyar önkormányzatot (ahol az arányunk meghaladja a közigazgatási egység lakosságának 1,5 %-át, vagy létszámunk meghaladja a 200 főt), vagy képviselőt helyettesével (olyan közigazgatási egységekben, ahol nincsenek meg a feltételei kisebbségi önkormányzat alakításának, de létszámunk meghaladja a 100 főt).

Mindösszesen 409 választott képviselőt választhatunk a kiírás szerint.

A jelöltek 75%-át a HMDK állította!

Habár lapzártáinkig még nem hozták nyilvánosságra az összes jelölt nevét és az őket jelölő szervezeteket, a rendelkezésünkre álló nem hivatalos adatok szerint egy dolog már teljesen egyértelmű: a horvátországi magyarságnak ma egyetlen országos szervezete van, mégpedig a HMDK.

A HMDK-nak országosan messze a legtöbb képviselőjelöltje van, pontosan 341, ami az összes jelölt számának a 75 %-a. Mögötte következik a sokunk számára ismeretlen Belovári Magyarok Egyesülete, amelynek 52 jelöltje van Belovár-Bilogora és Sziszek-Moslavina megyék területén.

A mi Erdélyünkben – Eszék-Baranya megyében – a HMDK-nak 145 jelöltje van. A HMDK-n kívül az egykori MESZ-vezetőségből 25-en független jelöltként indulnak Eszék-Baranya megyében és a Hercegszőlősi járásban, valamint a helyi kultúregyesületeik mögé bújva Pélmonostoron, Dárdán és a Bellyei járásban.

Nincs többé MESZ!

A jelöltek nyilvánosságra hozatala azon túl, hogy egyértelművé tette a tényt, MESZ nincs többé, azt is világossá tette, hogy a horvátországi magyarság komoly és vissza nem fordítható szükséges változásokon, letisztuláson ment át az utóbbi négy évben. Hiszen míg négy évvel ezelőtt minden egyes önkormányzatban legalább két ellenlista volt, most az önkormányzatok 70%-ban csak a HMDK-nak van jelölőlistája. Így már most kijelenthetjük, hogy a HMDK-s jelöltek fogják alkotni a 10 tagú magyar kisebbségi önkormányzatot a Darázsi, a Baranyszentistváni (Újbezdán), a Kácsfalusi, az Ernestinovói (Szentlászló), az Erdődi (Dályhegy), a Lacházi (Haraszti), a Tordinci (Kórógy), a Nuštari (Marinci), a Tompojevci (Čakovci), a Nagypiszanicai, a Dežanovaci, a Novaračai és a Končanicai járásokban, valamint a 25 tagú önkormányzatot Vukovár-Szerém megyében és a 15 tagú önkormányzatokat Vukovár és Rijeka (Fiume) városokban.

Ellenjelölt hiányában egyértelmű az is, hogy a HMDK által jelölt személyek fogják betölteni a képviselői feladatot a Verőce-Dráva menti (Szőlősi István), a Pozsega-Szlavóniai (Fa Josip), a Zágrábi (Berkes Imre), a Tengermelléki-fennsíki (Viola Éva) és Split-dalmát (Tripolszki Anikó) megyékben, valamint Vinkovci (Nádudvary-Wagner Ekaterina ) és Split városában is (Bešlić Annamária).

Az egység mintapéldái: közös listák Eszék városában és az Ójankováci járásban!

Az eddig még soha nem látott egység, amely e választások kapcsán nyilvánvalóvá vált, különösen két önkormányzatban példaértékű: Eszék városában és az Ójankováci járásban.

Eszéken a HMDK és a Népkör MKE közös listát állított

Mindkét helyen közös listák alakultak – Eszéken a HMDK és a Népkör MKE (Magdika Dániel elnök), Ójankovácon a HMDK és az Ójankováci Magyar Hagyományőrző Egyesület (Budim Margit elnök), egyértelművé téve az egész horvátországi magyarság számára, hogy lehetséges együtt fellépni a közösség érdekében. A szerkesztőség nevében is szívből gratulálunk ezen egyesületek vezetőinek a bátorságukért és a józan ész győzedelmeskedéséért!

Ójankovácon a HMDK és az Ójankováci Magyar Hagyományőrző Egyesület közös listát állított

Családi listaállítás „exmesz” módra a Bellyei és a Dárdai járásban?

Az összesen 42 önkormányzatból csupán 11-ben van két jelölőlista: Eszék-Baranya megyében, Belovár-Bilogora megyében, valamint Sziszek-Moszlavina és Isztria megyében.

Eszék-Baranya megyében borítékolható volt a bukott MESZ-maradvány listaállítása – a HMDK-val szemben – megyei szinten, Pélmonostor városában és a Hercegszőlősi járásban is, ami pedig a Dárdai és a Bellyei járást illeti, ezekben „családi” jellegűek a listák, és „exmeszesek” állították őket. Május 5-én meglátjuk, milyen sikerrel.