Jakab Sándort, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökét kérdeztük a 2013-as esztendővel kapcsolatban. Lapunknak elmodta, a HMDK az anyaország támogatásának köszönhetően tavaly is eredményesen tudta folytatni tevékenységét.
„Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a tavalyi esztendőt, akkor azt mondanám, hogy a HMDK szempontjából sikeres évet tudhatunk magunk mögött“ – nyilatkozta Jakab Sándor.
Hozzátette, hogy ma már a sikeres működés egyik feltétele az anyagi támogatás mértéke.
– Köztudott, hogy Zágráb már évek óta hátrányos megkülönböztetésben részesít bennünket, és lényegesen kisebb pénzösszeget biztosít a HMDK-nak az állami költségvetésben magyarságunk számára megítélt összegből, mint amennyire eredményeink, széles körű tevékenységünk alapján jogosultak lennénk. Éppen ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni az anyaországnak, a jelenlegi magyar kormánynak, amely felismerte gondjainkat és ezeket igyekszik enyhíteni igen jelentős anyagi, erkölcsi és politikai támogatásával. A részleteket mellőzve, külön köszönet illeti a Répás Zsuzsanna által vezetett Nemzetpolitikai Államtitkárságot, a Bethlen Gábor Alapot, továbbá a Vidékfejlesztési és a Külügyminisztériumot – fejtette ki az elnök, hozzátéve, hogy ezt a támogatást eredményes munkával érdemelte ki a szervezet, és ez remélhetőleg a jövőben is így lesz.
Kiemelte, a mai világban már anyagiak nélkül sajnos ott sem lehet érvényesülni, eredményeket elérni, ahol az 50-es, 60-as években még lehetett, amikor például a művelődési egyesületek anyagi támogatás nélkül is képesek voltak működni falvainkban. Ma már azt nem lehet elvárni senkitől, hogy úgymond ingyen és bérmentve rendszeresen, hosszú időn keresztül dolgozzon a közösség érdekében. Aki feláldozza idejét, annak ezt és a munkáját meg kell fizetni.
– Ezért is van az anyagi támogatásnak kiemelt jelentősége attól függetlenül, hogy azt Zágrábtól vagy Budapesttől kapjuk. Ugyanakkor minden támogatás hiábavaló lett volna, ha azokat nem tudtuk volna hatékonyan felhasználni – szögezte le Jakab Sándor.
„Annak bizonyítékául, hogy mindent megtettünk az eredményes munka érdekében, szolgáljon azon munkatársak tevékenysége, akik az információs irodát alkotják, akik a művelődési egyesületeinket vezetik és azokban tevékenykednek, akik az önkormányzatokban képviselnek bennünket és mindazokat, akik felvállalják az oktatás, a hiteles tájékoztatás nehéz feladatait, a Gazdakörök vezetését és népszerűsítését, illetve a közéleti tevékenység bármilyen formáját, amelyek segíthetik nemzeti közösségünk fennmaradását. Köszönet nekik. Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok, világnézetüktől, szervezeti hovatartozásuktól függetlenül nemzeti közösségünk minden tagjának!” – mondta végezetül Jakab Sándor
{fcomments}














