Sepsei szüret: közösségi összetartozás, hagyományok átadása

48

Vasárnap tartotta meg őszi hagyományőrző programját a HMDK sepsei alapszervezete: leszüretelték a szőlőt ültetvényükön. Sokan összegyűltek, a sepseieken kívül Laskóról és Várdarócról is érkeztek, valamint a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület tagjai és a helyi tagozati iskola tanulói is ott voltak.

A szőlőművelés, a szőlő és a bor kultúrája az emberiség egyik legősibb, legkedveltebb és legigényesebb foglalkozása. A szőlő egész évben odafigyelést, ápolást, sokféle, szakértelemmel végzett munkát (kapálás, kötözés, metszés stb.) igényel. Nem véletlen tehát, hogy legendák, hiedelmek, tapasztalatok, énekek és szabályok sokasága kapcsolódik a szőlőkultúrához.

A szüret a termés betakarítását jelenti, a szőlőből bort készítenek. Ez a folyamat nemcsak a munkáról szól, hanem egy közösségi esemény is, ahol családok, barátok, szomszédok együtt dolgoznak, énekelnek és gyakran ünnepelnek is.

A sepsei HMDK-alapszervezet székházához borospince és egy kisebb parcella szőlő is tartozik, amit az egyesület tagjai közösen művelnek, ősszel pedig együtt szüretelik le munkájuk gyümölcsét. A szüret mára egy szép közösségi esemény lett, és nemcsak sepseiek vesznek részt rajta, hanem baráti egyesületeik tagjai is csatlakoznak hozzájuk. Idén Laskóról és Várdarócról is érkeztek, valamint a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület tagjai és a helyi tagozati iskola tanulói is ott voltak a szüretelők között, csakúgy, mint Jankovics Róbert HMDK-elnök, aki minden évben örömmel veszi ki részét a munkából.

Ennyi szorgos kéz mellett a munka gyorsan ment, és míg a présház előtt a nagy kondérban megfőtt az ebéd, az utolsó szőlőfürt is a vödrökbe, onnét pedig a darálóba és présbe került, majd a friss musttal feltöltötték a hordót.

Az egyesület vezetői azt mondják, amellett, hogy előszeretettel kortyolgatják, kínálják rendezvényeiken a borukat, a település szőlőművelésének a kultúráját is tovább éltetik ezáltal.

Sepsei egyesületünk szüreti programját a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alap támogatta.