Romani design

Kiállítás a Hagyományok Házában

44

Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel nyílik kiállítás augusztus 17-én a Hagyományok Háza budapesti székházában. A művészek alkotásai a társadalmi párbeszéd fórumai is egyben, és mindenki számára üzeneteket hordoznak.

A Hagyományok Háza együttműködése a Romani Design divatstúdióval két éve kezdődött.  – tekint vissza a közös munkára Czingel Szilvia az Intézmény Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának vezetője, a kiállítás kurátora. – Számos alkalommal találkoztunk: egy beszélgetés nyomán az elmúlt évben ők lehettek a fővédnökei a ‘Kis fekete’ divatbemutatónak. A mostani kiállításban, két olyan művészt ismerünk meg, akik a ruháikban feldolgozzák a roma népviseletet, a roma motívumokat. A ruhákat emellett egy olyan kommunikációs csatornának használják, amivel a roma-magyar közös párbeszédet, az elfogadást segítik elő. Sokat tesznek a hagyományok megőrzéséért, ugyanakkor modelljeikkel, kiegészítőikkel a kortárs divatirányzatokat is követik.

A Romani Design a világ első roma divatstúdiója, mely 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a roma közösségek társadalmi és kulturális integrációját. Varga Erika és Helena, a márka alapítói és tervezői minőségi, kézműves dizájn termékeket készítenek: a Romani Design az első, széles körben ismert márka, amely büszkén reprezentálja a roma kultúrát, illetve annak kapcsolódásait a magyar kultúrához.

A Romani Design meghatározó szereplője a kortárs magyar divat és dizájn szektornak: minden termék a társadalmi felelősségvállalás jegyében készül. 

A divattervezés mellett a tervezők munkájának szerves részét képezi a tehetséggondozás és a közösségfejlesztés, szerteágazó tevékenységeiket az online platformokon is képviselt kulturális missziós aktivitás jellemzi.

A kiállítás október 31-éig várja a látogatókat.

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/romani-design-fashion-art-aktivizmussal-tradiciokert-0