Varasd (Varaždin) zenei életének egyik legnagyobb eseményévé vált a világhírű budapesti Száztagú Cigányzenekar fellépése. A város főterén május 24-én megrendezett monumentális koncerttel a varasdi Koncertiroda 30 éves fennállását ünnepelték – a közönség soraiban nyolc nagykövet is helyet foglalt, köztük Demcsák Csaba, a zágrábi magyar külképviselet első embere is.
Annak, aki május 24-én este Varasd főterére látogatott, nem mindennapi zenei élményben lehetett része. A világszerte elismert budapesti Száztagú Cigányzenekar teljes létszámmal, több mint 130 zenésszel lépett fel a Tomislav király téren, ezzel is emelve a városi Koncertiroda fennállásának 30. évfordulóját ünneplő eseménysorozat fényét. A hangverseny nemcsak kulturális esemény volt, hanem valódi zenei látványosság, amelyet Varasd Város Önkormányzata és a zágrábi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ támogatott. A szervezők szerint a Száztagú Cigányzenekar egyedülálló zenei formáció, amely klasszikus szimfonikus zenekarként működik, mégis a világ legismertebb roma együttese. Három évtizede járják a világot, és föllépéseik a legnagyobb koncerttermeket is megtöltik; ezúttal Varasd polgárai és vendégei előtt mutatták meg, mit is jelent a zene szenvedélye és mélysége.

A repertoárban a klasszikus zene remekei – Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Erkel, Brahms, Csajkovszkij, Sarasate és Strauss művei – mellett a magyar cigányzene legszebb dallamai és népdalok is felcsendültek. A zenekar előadása monumentális és energikus volt, mégis mélyen emberi és érzelmekkel teli – olyan előadás, amely valóban csak egyszer adatik meg egy város életében. A hangverseny iránt a diplomaták is komoly érdeklődést mutattak: a horvátországi diplomáciai testületből nyolc nagykövet is jelen volt, többek között Magyarország zágrábi nagykövete, dr. Demcsák Csaba is. A jubileumhoz kapcsolódva a városháza udvarában nyílt meg a „Játssz, cigány!” – A roma zene Liszttől a hungarikumig című kiállítás, amely a cigányzene hatását mutatja be a magyar zenei identitás – különösen a verbunk és csárdás – formálódását illetően, valamint Liszt Ferenc és más magyar mesterek munkásságával kapcsolatban. Varasd számára ez az este több volt, mint egy koncert: kulturális büszkeség, zenei csúcspont és közösségi ünnep – mindezt egy hangban, egy zenekarban, száz hegedű húrjain.
