Pula – A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Isztria megyei alapszervezete szervezésében június 4. és 9. között került sor a 13. Magyar Kulturális Hét programra. Az egy hét során kiállításokra, filmvetítésre, koszorúzásra és néptáncegyüttesek bemutatójára is sor került, ez utóbbin többek között fellépett a laskói Kankalin és a várdaróci Daróca tánccsoport is.
Az elmúlt tizenhárom év során ez a rendezvény igazán kinőtte magát, hiszen ritkaság, hogy egy olyan kis közösség, mint amilyen az isztriai magyar, ilyen nagyszabású rendezvényt össze tudjon hozni. Egy újabb sikeres rendezvényen vannak tehát túl, amelynek minden egyes pontját nagy érdeklődés övezte.
Kiállítás, koszorúzás, fimvetítés
Június 4-én a HMDK irodahelyiségében egy kézimunka-kiállítással vette kezdetét az egyhetes rendezvény, majd másnap Horvátország a külföldiek szemében címmel Pálffy István fényképeiből nyílt kiállítás Vukovár, Zágráb, Rijeka helyszínek után a pulai Hadseregotthonban. A szerdai fimvetítésen pedig az Egri csillagok című filmet tekinthették meg a HMDK isztriai szervezetének a székházában. Szombaton délelőtt megkoszorúzták a HMDK által 2004-ben az első világháborúban elesett magyar tengerészek tiszteletére állított emléktáblát a tenegrésztemetőben.
Néptáncbemutató három helyszínen
A program zárásaként az isztriai magyarok által meghívott magyar együttesek, az adai (Vajdaság) Vadvirág Hagyományőrző Kör, a laskói Kankalin és a várdaróci Daróca tánccsoport tagjai három helyszínen is bemutatkoztak, így a Népek terén, a Portaratán és idén először a Forum téren is, mindhárom helyszínen nagy sikerrel.
– Fárasztó hét van mögöttünk, de nagyon elégedettek vagyunk a rendezvénnyel, különösen a záróműsorunkat övezte nagy érdeklődés. Rendezvényünk elismerését jelentette az is, hogy idén először a Forum téren is bemutatkozhattak vendégegyütteseink, akiknek a produkciójával nagyon elégedettek vagyunk, és valóban kiérdemelték a vastapsot. A hét egy magyar bállal zárult, amelyen a kórógyi Aranycsárdás zenélt – nyilatkozta lapunknak Lőcsei József, a HMDK Isztria megyei szervezetének elnöke.