A házasságban a szerelem és a feltétlen elfogadás mellett szükség van egymás igényeinek és érdekeinek a figyelembevételére is.
A gazdag földműves család két lánnyal is dicsekedhetett. Minden óhajuk már gyermekkorukban megvalósult.
Amikor férjhez menésről volt szó, a lányok kijelentették, hogy ők bizony ahhoz mennek feleségül, akit ők választanak.
Ezzel nem is lett volna baj, de más nemzetiségű és más kultúrával rendelkező férjek lettek a jelöltek, akikkel a szülők még értekezni sem tudtak. Hiába volt a szép szó, a dorgálás.
Még a sorrendet sem tartották be, a kisebbik lány ment előbb férjhez. Persze a szülők mindent megtettek, hogy az esküvő olyan pompás legyen, hogy legalább hetekig emlegesse a falu. Berendezett új ház várta a fiatalokat. Ugyanez történt a második lány lakodalma után is.
Minden ideális volt. Munka után ebéd a szülői házban. Főzni, mosogatni, költekezni sem kellett.
Mind a két házasság jól működött, mindenki élte a saját életét. A fiatalasszonyok épp úgy eljártak szórakozni a férjek nélkül, mint lány korukban. Hiányzott belőlük az anyai ösztön, a családalapítás vágya. Férjüket nem is lehetett látni, se velük, se nélkülük. Senki se tudta, milyen is a kapcsolat közöttük. A szomszédok nem is sejtették, hogy mennyire rendhagyó a frigyük. Ők pedig, megelégedve ezzel az állapottal, élték napjaikat. „Mi ilyenek vagyunk, és így élünk” – ez volt a hitvallásuk, ami erőt adott nekik a hosszabb távú párkapcsolathoz. Ha megvan a kölcsönös bizalom, és működnek bizonyos szabályok, akkor lehet szabadon szárnyalni, és nem a szokásos, sablonos módon élni egy házasság keretei között is.
