A héten megkezdődött a várdaróci víztározó, a Litkó tisztítása. A munkákra a Horvát Vizek 70 ezer kúnát hagyott jóvá. Várdaróc vezetőségének már tervei is vannak a víztározóval kapcsolatban: szeretnének egy rekreációs központot kialakítani, ahol horgászni és fürdeni is lehet majd.
A Litkót régen is használták fürdésre, mosásra, az idősebbek még ma is emlegetik, amikor „a régi, szép időket” idézik föl. Már tavaly elkezdte egy csapatnyi önkéntes környékének a tisztítását, és a várdaróci Helyi Választmány javaslatára bekerült a település fejlesztési terveibe is.
– A Litkó egy tápanyagokban gazdag kis vízterület, amely összegyűjti a környező földek vizeit. Sajnos a májusi esőzések miatt a víztározó kiöntött, így még sürgetőbbé vált a szanálása. A Horvát Vizek 70 ezer kúnát hagyott jóvá a munkálatokra, amelyek a héten el is kezdődtek – mondja Micheli Zsolt, a várdaróci helyi választmány elnöke.
A munkákat a dárdai Odvodnja cég végzi.
– A tervek szerint legalább egy hetet vesz igénybe a munka, először a fél hektáros területet tisztítjuk ki, majd miután teljes képet kapunk a helyzetről, következik a víztározó mélyítése – mondta el lapunknak Kettős László, a cég mérnöke, a munkák irányítója.
Horgásztó és fürdő lesz a víztározóból
Manapság egyre több víztározóból alakítanak ki kirándulóhelyet, tulajdonképpen a természet adta lehetőségeket használják ki ily módon.
– Azt tapasztaltam, hogy Magyarországon nagyon sok szép kirándulóhelyet létesítettek víztározók partján; tulajdonképpen innen az ötlet, hogy mi is hasonlót alakítsunk ki. Szándékaink szerint fürdésre és horgászásra is alkalmas lesz. Padokat helyezünk majd ki, tűzrakóhelyeket is szeretnénk kialakítani, fákat is ültetünk a tó környékére, mindez egy szép kirándulóhelyet fog eredményezni – teszi még hozzá Micheli Zsolt.
A Helyi Választmány úgy tervezi, hogy május 1-jén vehetnék birtokukba a település lakosai a faluközponttól pár percre lévő kirándulóhelyet.