A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület szervezésében régi magyar családi képekből nyílt kiállítás a kultúregyesület székhelyén. A mintegy 17 család 53 tablója hűen tükrözi a város magyar múltját, a képek között több 100 évvel ezelőtt készültet is kiállítottak.
Vinkovci múltjában jelentős nyomot hagytak a városban élt magyarok. Számukra a korabeli magyar állam 1895-ben iskolát létesített. A vinkovcei vasút építése is egy magyar nevéhez kapcsolódik: Knóthy Árpádnak köszönhetően lett a város jelentős vasúti csomóponttá a 19. század második felében. 1878-ban, amikor az első síneket lefektették, mindössze 9 magyar nemzetiségű család élt Vinkovciban, azonban ez a szám a következő évben már 311-re nőtt.
A későbbi statisztikák sajnos a vinkovcei magyarság fogyásáról tanúskodnak: 1910-ben még több mint 1300 magyar élt a városban, a század közepére ez a szám a felére csökkent, a 2011-es népszámláláskor pedig már mindössze 164-en vallották magukat magyarnak. Ezeknek egy lelkes csoportja alakította meg tíz évvel ezelőtt a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület. Egy összetartó kis magyar közösségről van szó, amelynek a tagjai folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar hagyományok, a magyar szó még sokáig megmaradjon városukban.
Többek között ezzel a céllal szervezték meg a fotókiállítást is.

– Nagyon büszkék vagyunk erre a gyűjteményre. Az első kiállítást még 2015-ben, a Múzeumok Éjszakájára készítettük, a másodikra pedig 2016-ban került sor. Azóta sikerült bővíteni a tárlatot, az egész gyűjtemény állandó jelleggel lesz látható a székhelyünkön. Bízunk benne, hogy a kiállítás arra ösztönzi a családokat, hogy még több fotót hozzanak be, ezáltal pedig meg tudjuk mutatni a magyar múltat, amely a várost egykor jellemezte. Tervünkben van egy emléktábla-állítás is Knóthy Árpád tiszteletére – mondta Ács Marica, a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület egyik aktivistája, a kiállítás ötletgazdája.
A múlt szombati tárlatmegnyitó a kultúregyesület kórusának műsorával kezdődött, majd Ács Rudolf, a szervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket, a fotókiállításról Ács Marica beszélt. Az eseményen jelen volt Ivan Bosančić, Vinkovci polgármestere és Fuzik János eszéki magyar főkonzul is, akik köszöntőjükben elismerően szóltak a vinkovcei magyar szervezet munkájáról.