Puskás Imre: A történelmi örökség megóvása a külhoni közösségeket is megerősíti

436

A történelmi örökséghez tartozó épületek megóvásával a magyar kormány megerősíti a külhoni közösségeket is, ami azért is fontos, mert a közösségek ereje adja a nemzet jövőjét – jelentette ki Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára vasárnap Tornalján, ahol köszöntőt mondott a Rómer Flóris Terv keretében felújított helyi református templom ünnepélyes átadásán.

Puskás Imre beszédében a Rómer Flóris Terv célkitűzéseiről és azok jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a határon túli épített történelmi örökség megóvását célzó, tavaly indított program azt az üzenetet hordozza a Kárpát-medence magyarságának, hogy a magyar kormány minden magyarra figyel, erősíteni akarja közösségeiket, mert azok ereje adja a nemzet jövőjét.

Hangsúlyozta: az örökségvédelmi program egyúttal közösség- és nemzetmegtartó program is, mivel a felújított épületek a helyi közösségeket szolgálják, így hozzájárulnak azok megerősítéséhez.

Puskás Imre elmondta: a program első évében 200 millió forintot fordítottak a történelmi örökség részét képező kiemelt jelentőségű, főként szakrális célú épületek felújítására, az idén pedig a kormány ráerősített a nagy sikerű programra, és 250 millió forintra emelte annak ez évi keretösszegét, aminek köszönhetően idén a százat is elérheti a felújításra kerülő épületek száma.

A Rómer Flóris Terv a leginkább veszélyeztetett műemlékek megóvását szolgálja, többnyire kisebb értékmentő beavatkozások által. A program keretében 2016-ban egyedi döntések révén több mint félszáz műemlék részesült támogatásban, köztük 30 erdélyi, 9 kárpátaljai, 8 felvidéki, 2 horvátországi, 1 szerbiai és 2 szlovéniai.