Pula/Póla: magyar hetet tartottak

0
133

A pulai Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület szervezésében június 20. és 25-e között került sor az idei Pulai Magyar Hétre, mely gazdag programsorozattal várta a résztvevőket.

A magyar hetet 20-án nyitották meg az egyesület székhelyén, majd itt került sor az első programokra is. Kreatív foglalkozás keretében a hagyományos kézimunka-technikákkal ismerkedhettek a résztvevők. A gasztronómiai műhely keretében magyar hagyományos ételeket készítettek.

A múlt hét a magyar kultúra jegyében telt a híres isztriai városban. Masa Zsuzsanna, a Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, minden napra jutott valamilyen érdekes program, amelyek megszólították az egyesület tagjait, a régió magyarságát a gyerekektől az idős korosztályig, de a turisták is nyitottak voltak az eseményekre. A résztvevőkön kívül hálásak a regionális sajtóorgánumoknak is, amelyek nagy figyelmet fordítottak a magyar programsorozatra.

Az irodalmi program a tengerparton zajlott, ahol az egyesület tagjai saját verseket olvastak fel, de klasszikus költőink művei közül is elhangzott néhány. Zenés és filmes programokra is sor került. Nagy volt az érdeklődés minden esemény iránt, a filmvetítésekre is sokan összegyűltek, melyen Tóth Barnabás néhány rövidfilmjét mutatták be. A filmvetítést a város legrégibb filmszínházában tartották, a Valli moziban, az eseményt megtisztelte jelenlétével maga a rendező is. Kiállítás is nyílt, Erdősi Gyula bélyeggyűjteményét a helyi nyugdíjas klub olvasótermében mutatták be.

A magyar hét kiemelkedő eseménye a szombati záróműsor volt, melyet megtisztelt jelenlétével Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet, Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, Jessica Acquavita, Isztria megye zsupánhelyettese, valamint Filip Zoričić, Pula polgármestere is.

Demcsák Csaba nagykövet, Jessica Acquavita, Isztria megye zsupánhelyettese, Filip Zoričić, Póla polgármestere és Jankovics Róbert

A kultúrműsorban a Móricz Zsigmond Kultúregyesület umagi asszonytánccsoportja, a Kórógy Hagyományőrző Egyesület, valamint az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület néptáncegyüttesei léptek színpadra, majd a kórógyi Aranycsárdás együttes zárta az estet zenéjével.

A Pulai Magyar Hét a zágrábi Kisebbségi Tanács, Isztria megye és Pula városa támogatásával valósult meg.