Potápi Árpád János: Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást az Együttműködő Nemzet Program keretében

7

Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Együttműködő Nemzet Program „Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár felidézte: 2024 az együttműködő nemzet éve a nemzetpolitikában. Ennek jegyében hirdették meg a külhoni magyar szervezeteknek szóló pályázati felhívást 2024 márciusában. A pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai fejlesztésének előmozdítása, valamint magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése volt.

A kiírásra a magyarság szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek nyújthattak be pályázatot működésük, fejlesztéseik és eszközbeszerzéseik támogatására, valamint programjaik és rendezvényeik megvalósítására. A pályázat keretösszege 2 milliárd forint volt, az egy pályázattal elnyerhető összeg pedig maximum 2 millió forint.

A támogatható célok között szerepelt többek között az infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés, képzőművészeti alkotások (szobor, emlékjel, emléktábla) létrehozásának, magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, támogatása, oktatási-nevelési, kulturális és hagyományőrző programok, rendezvények, fesztiválok, valamint szórványprogramok, hitéleti, egyházi, ifjúsági és sportprogramok támogatása.

A felhívásra 2161 pályázat érkezett, amelyből összesen 1922 nyert támogatást. A nyertes pályázatok száma régiónként: Erdély 1028, Felvidék 453, Vajdaság 218, Kárpátalja 164, Horvátország 41, Szlovénia 18.

A támogatást nyert projektek között szerepel például a Kolozsvári Magyar Diákszövetség programjainak megvalósítása, a 14. Brassói Magyar Napok szervezésének támogatása, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolabusz-programja, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör működésének támogatása, a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Hivatal programjainak és a Beregrákosi Gimnázium infrastrukturális fejlesztésének támogatása, a kopácsi Arany János Magyar Kultúregyesület eszközbeszerzésének támogatása és számos más projekt.

Potápi Árpád János kiemelte: a pályázattal támogatott mintegy 2000 cél több száz külhoni magyar közösség életét és mindennapjait fogja segíteni, az egyházi területtől kezdve a kulturális, oktatási és ifjúsági programokon át a sport területéig. Hozzátette: a külhoni magyarság intézményrendszerének folyamatos és kiszámítható támogatása a külhoni magyar civil és egyházi szervezetek segítésén keresztül a jövőben is kiemelt nemzetpolitikai cél marad.