„Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk” – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.
Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vučić maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult.
– Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje. „Azt szeretném Önöknek mondani, hogy ez a három cél maradéktalanul megvalósult” – szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.
Pásztor István kiemelte, a VMSZ 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban.
Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt. Ehhez kapcsolódóan Pásztor István úgy fogalmazott: „a most kialakult politikai mező jóformán semmiben nem hasonlít ahhoz, amihez hozzászoktunk”. Az elmúlt két évben a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint néhány kisebbségi párt képviselői politizáltak a szerb országgyűlésben.
A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke is gratulált a VMSZ-nek a választási eredményéhez
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke levélben gratulált Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a szerbiai választásokon elért nagyszerű eredményeikhez.