Parkot neveztek el Mohácsról Pélmonostoron

601

Jankovics Róbert, a horvát szábor magyar képviselője pár évvel ezelőtt még Pélmonostor városi tanácsának a tagjaként javasolta egy Magyarország – Mohács támogatását megköszönő emléktábla állítását. A kezdeményezés eredményeként a múlt héten egy parkot neveztek el Mohácsról Pélmonostoron.

A két város földrajzi közelségének, a mohácsi horvát, illetve a pélmonostori magyar emberek közötti baráti viszonynak, valamint a jó gazdasági, sportbeli és kulturális együttműködésnek az eredményeképpen már 1969-ben testvérvárosi kapcsolat jött létre Pélmonostor és Mohács között. A 1991-ben kezdődött háború jelentősen befolyásolta az együttműködést: a menekültek elhelyezésében, egészségügyi, oktatási ellátásuk megszervezésében tett sokat Mohács, amit az Európa Parlament becsületzászló adományozásával ismert el.

Magyarország és Mohács támogatását megköszönő emléktábla állítására tett javaslatot néhány éve a városi tanács tagjaként Jankovics Róbert, mostani zágrábi parlamenti képviselő, aminek az eredményeképpen a napokban egy parkot neveztek el Mohácsról, és egy emlékpaddal is „megpecsételték” a két város kapcsolatát.

A padot Szekó József, Mohács és Ivan Doboš, Pélmonostor polgármestere közösen leplezték le.

Szekó József elmondta, büszke arra, hogy egy ilyen park létezik Pélmonostoron, a gesztust mindenképp viszonozni fogják. A két város közötti kapcsolatot rendkívül jól működőnek nevezte, ezért is tartották fontosnak a menedékkérők segítését a horvát honvédő háború idején. Az együttműködés pedig tovább folytatódik különböző közös EU-s projekteken keresztül is.