Otthonra talált az újbezdáni kultúregyesület

0
87

Nemrég befejeződött az újbezdáni Magyarok Otthonának a felújítása, a házat a művelődési egyesület tagjai már birtokukba is vették. A hétvégén megtartották benne első összejövetelüket is.

Az újbezdáni házat, mely a Magyarok Otthona nevet viseli, tavaly vásárolta a HMDK azzal a céllal, hogy végre saját székhelye legyen az újbezdáni Kultúr- és Művészeti Egyesületnek is.

A múlt század elején épült falusi házat, mely közvetlenül a település központjában áll, a HMDK teljesen felújíttatta, amely így a templom mellett a falu másik dísze lett. Kialakítottak benne egy irodahelyiséget, valamint egy rendezvénytermet is, ahol a kultúregyesület tagjai ezentúl zavartalanul összejöhetnek, próbálhatnak, de akár kisebb rendezvényeket is tarthatnak majd.

Az épületet nemrégiben már birtokába is vette a művelődési egyesület, múlt vasárnap este megtartották első összejövetelüket, ahová parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is meghívást kapott. Ő a jelenlévőket továbbra is a támogatásáról biztosította, valamint ismertette az épület fejlesztésével kapcsolatos további lehetőségeket. Az összejövetel jó alkalom volt arra, hogy megvitassák a jövőbeli terveket is.

– Nagyon örülünk ennek az épületnek, hiszen a második otthonunk lett. Nagyon elégedettek vagyunk a kivitelezéssel is, gyönyörű munkát végeztek a mesteremberek, már csak apróbb simítások maradtak hátra. A következő feladat az udvarunk rendezése, ez a jövő évben lesz esedékes. Sok ötletünk van, meglátjuk, mit tudunk majd ezekből magvalósítani – mondta Nagy Mónika, az újbezdái kultúr- és művészeti egyesület titkára, aki ezúton is szeretné megköszönni a HMDK és Jankovics Róbert képviselő támogatását.