Örömzenéléssel indult, idén pedig már 15. évfordulóját ünnepelte a zenésztalálkozó

0
144

Felvonulással, kultúrműsorral nyitották meg szombaton a jubileumi, 15. Kárpát-medencei Magyar Zenészek Találkozóját, majd pedig egymást váltották a színpadon a zenekarok.

Kórógyon nagy hagyománya van a zenélésnek, ezt bizonyítja, hogy 2001-ben a helyi muzsikusok egy találkozót is összehoztak, ahol hódolhattak az örömzenélésnek. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a rákövetkező években már máshonnan is hívtak zenekarokat, mígnem nemzetközi szintre emelkedett a rendezvény. A szervezők célja az volt, hogy megismerkedjenek más zenekarokkal, illetve az, hogy ápolják, továbbadják a mulatós muzsika szeretetét a nagy zenei hagyományokkal rendelkező szlavóniai faluban.

– Az idősebb kórógyi zenészektől jött az ötlet, hogy azok, akik már nem muzsikálnak, szívesen összeülnének, beszélgetnének. Az első találkozón csak kórógyiak voltak, ötven egykori zenész jött össze. Ez utána minden évben tovább bővült, más zenekarok is jelezték a részvételi szándékukat, mi pedig szerettük volna megismerni a Kárpát-medence más régióinak a zenekarait, így meghívtuk őket – nyilatkozta lapunknak Cserepes Zoltán, a szervező Kórógy Hagyományőrző Egyesület elnöke a kezdetekről.

A szervezők elmondták, hogy a pandémiás két év után nagyon jó érzés volt, hogy ismét üdvözölhettek külföldi zenekarokat a faluban. Az idei évben jubileumot ünnepelnek, hiszen 15. alkalommal rendezhették meg ezt a népszerű eseményt, ahol a helyi két zenekaron (Aranycsárdás, B&S együttes) kívül a kopácsi KAZ, a magyarországi Cornett és City banda, valamint a vajdasági Meloditon együttes mutatkozott be. 

A találkozó zenés felvonulással kezdődött, majd a művelődési ház udvarában folytatódott kultúrprogrammal, táncszemlével, ahol a szervező egyesület keretei között működő három tánccsoporton kívül fellépett még a szintén helyi Ady Endre Magyar Kultúregyesület népdalköre, valamint a szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület táncegyüttese is. Majd a várva várt zenekarok következtek, egymást váltották a színpadon, a késő esti órákig szolgáltatva a talpalávalót a közönségnek.

A rendezvényen részt vett Davor Adžić, a Tordincei járás elöljárója is.

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Tordincei járás és Vukovár-Szerém Megye Magyar Kisebbségi Önkormányzata támogatta.