Orbán Viktort fogadta Ferenc pápa

– A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután múlt csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

A kormányfő – akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: „nagy magyar tradíciót folytatott” azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását, és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – „biztatóan pozitív választ” kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak, és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat.

„Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk le. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy „ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”.

Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország. Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.

„Mi mindannyian azt gondoljuk itt, Rómában, a Vatikánban is, és Budapesten is, hogy korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.