Orbán Viktor: Természetes az együttérzés, de cselekednünk kell

335
LATHATAR-orban-viktor-copy

Interjút adott a magyar kormányfő a Bild című német lapnak. Orbán Viktor kifejtette: a migránsokat az embercsempészek és az uniós politikusok is becsapják, mind azt ígérik, jobb életük lesz és maradhatnak akkor is, amikor a hazájukban béke lesz, de megtapasztalják, hogy a „méz, amely Németországban folyik, kicsit kevésbé édes, mint remélték”, és az életszínvonalat a teljesítmény határozza meg, nem az igények.
Arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután kedden lezárulnak Magyarország határai, a miniszterelnök kijelentette: vissza, „oda, ahonnan jöttek”, ugyanis nem háborús övezetből érkező emberekről van szó, nem veszély elől menekülnek és nem azért jönnek Európába, mert biztonságot keresnek, hanem mert jobb, talán német, talán svéd életet akarnak.
De „a jobb élethez nem fűződik alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz” – húzta alá Orbán Viktor.
Az európai vezetők „pillanatnyilag álomvilágban élnek, és fogalmuk sincs” a veszélyekről, hiszen az „utánpótlás végtelen, és ha mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül”.
E helyett van egy terv, amelyet a kormányfő a következő uniós csúcson mutat be. Ennek része a Szíria körüli országok jelentős pénzügyi támogatása. Különösen Törökország teljesítménye rendkívüli a menekültkérdésben – mondta a miniszterelnök, megjegyezve: hetente kellene misét mondani Recep Tayyip Erdogan török államfőnek. „Nem hagyhatjuk cserben az olyan államokat, mint Törökország, és nem lehetünk fukarok”.
Hozzátette: az uniós befizetéseket egy százalékkal növelni, a közös költségvetés egyéb célokat szolgáló kiadásait egy százalékkal csökkenteni kellene, az így keletkező forrásokat pedig a Szíriával szomszédos államok támogatására lehetne fordítani. Amennyiben még több pénzre van szükség, „megemeljük a segélyt, egészen addig, amíg elapad a menekültáradat” – fejtette ki Orbán Viktor.

(Az interjúnak csak egy részét közöljük – a szerk.)

 

{fcomments}