Orbán Viktor évértékelője: 2025 legyen az áttörés éve

10

Megtartotta évértékelő beszédét február 22-én, szombaton a budapesti Várkert Bazárban Orbán Viktor. Ugyanúgy, ahogy az előző években, a Fidesz elnöki tisztjét is betöltő miniszterelnök beszédét a Kárpát-medencei magyar partnerszervezetek vezetői is a helyszínen kísérték figyelemmel, köztük Jankovics Róbert, a HMDK elnöke is.

„Jó napot kívánok! Mélyen tisztelt Elnök Urak! Kedves Feleségeik! Házelnök Úr! Határon Túlról Érkezett Elöljárók, Hölgyeim és Uraim!” – kezdte évértékelőjét a miniszterelnök szombaton.

Orbán Viktor beszéde elején férfias évnek nevezte a tavalyit, megjegyezve, „tegnap még eretnekek voltunk, mára nálunk kopogtat a fél világ”. Felidézte: hiába zengett az ég az EP-választás előtt, nyugodtak maradtak, mert tudták, hogy az idő számít, és „a politikáéban egyetlen állandóság van: a változás”.

Megjegyezte: elveszítették az államfőt és a Fidesz európai parlamenti listavezetőjét, és „az árulás sem maradt el”. „Kiderült, hogy innen, az évértékelő első sorából nem is olyan hosszú az út Weber úr brüsszeli kasszájáig” – mondta. Aki elárulja a barátait, az elárulja a pártját is. Ez a fajta bárkit elárul az első kanyarban. Pont a hazáját ne árulná el? – vetette fel.

A tavalyi évet a kormányfő „rémálomként” értékelte. Az amerikai nagykövet az ellenzék élére állt, lőttek ránk Washingtonból és Brüsszelből, Soros György itthoni ügynökei pedig gyújtogatták a szénakazlakat és mérgezték a kutakat – sorolta.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett: a Fidesz közösségének erénye és ereje éppen a hűség. „Aki ezt nem érti vagy nem érzi a szépségét, annak kívül tágasabb. A végén úgyis mindenki azt kapja majd, ami jár” – mondta.

Az elmúlt 2010 óta eltelt időszakot úgy jellemezte: tizenöt éve harcolunk; „egy maroknyi magyar lázadó egy birodalom ellen”, magányosan, egyedül, szembeszélben.

Azt mondta, legyünk büszkék, hogy mi, magyarok bőven kivettük a részünket a világ megváltoztatásából, messze a méretünk, gazdasági erőnk és lélekszámunk fölött. Ennek a lázadásnak mi voltunk az úttörői, előhírnökei és elindítói is. Rámutatott: időnként „piszok nehéz” volt, és volt, amikor átkozottul kilátástalannak tűnt.

Úgy fogalmazott: „Nem a Fideszről beszélek, nem a kormányról, hanem a magyarokról. A magyar nemzet végig ott volt mögöttünk együtt és egyenként.” Kiemelte: fejet kell hajtani a magyarok kitartása és elszántsága előtt. Egy pillanatra sem adták föl, nem hátráltak meg, és egyszer sem mondták, hogy engedjünk Sorosnak. Egyszer sem mondták, hogy adjuk meg magunkat Brüsszelnek – húzta alá.

Orbán Viktor azt mondta: idén a küzdelem folytatódik, eddig lázadtunk, most már győzni is akarunk. Kijelentette: kaptunk egy esélyt, hogy „kitörjünk az ostromlott várból, sőt, ne csak kitörjünk, hanem áttörjük a birodalom hadállásait.”

„Most kell bátran és nagyban gondolkodni. Ezért azt javaslom Önöknek, magunknak, hogy 2025 legyen az áttörés éve” – hangoztatta.

Orbán Viktor azt mondta, folyamatos és egyre szerteágazóbb harcot kell vívniuk a birodalom brüsszeli fejével.

Elmondta, „öt nagy csatában vitézkedünk egyszerre a brüsszeli bürokratákkal”, pedig a magyarok nem szeretik a háborút, békeszerető, jámbor emberek, de vannak dolgok, amelyekben nem engedhetnek és nem is fognak engedni.

A miniszterelnök meghirdette a 100 új gyár programot. – Csak így tudjuk biztosítani, hogy minden magyarnak, aki dolgozni akar, legyen munkája a jövőben is – mondta. Az a célunk, hogy miközben máshol gyárakat zárnak be és emberek tízezreit bocsátják el még Németországban is, Magyarországon fejlesszenek, bővítsenek, sőt vegyenek fel új munkásokat. Legjobb védekezés a támadás – figyelmeztetett. Hozzátette: arra is figyelni kell, hogy a nagy viaskodás közben ne veszítsük szem elől a jövőt, ne zárjuk magunkat a jelenbe. 2030-ra a technológiai változások olyan új világot fognak bevezetni, ahol az emberiség történetében először a gyártásban több lesz a számítógép, mint az emberi agy. Ez olyan jelentőségű, mint száz évvel ezelőtt az elektromos áram volt – jelezte.

Értékelése szerint a felkészüléssel nem állunk rosszul, de a tempót fokozni kell, és a kormány tudja is, mit kell tennie. Ideje Palkovics Lászlót ismét munkába állítani – fűzte hozzá.

Orbán Viktor meghirdette „Európa legnagyobb adócsökkentési programját” is.  Régi álomként szólt arról, hogy a gyermeket nevelő szülők ne legyenek anyagi hátrányban a gyermektelenekkel szemben. Emlékeztetett arra is: a kormány egyszer már bevezetett árletörő intézkedéseket, az élelmiszerár-stopot, az árfigyelő rendszert, a kötelező akciózást, és közben emelték a béreket.
Megjegyezte: az áremelések ellen magasabb fizetéssel lehet a legjobban védekezni. Ez általában igaz is, de nem mindig, és nem minden körülmények közt elég. Itt és most nem elég – hangsúlyozta.
Orbán Viktor közölte: utasította Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal, hogy állítsák meg az árak emelkedését. „Szép szóval. De ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal” – tette hozzá. Az árszabályozást senki sem szereti, de ilyenkor nincs más választás – hangsúlyozta Orbán Viktor. Ha nincs megállapodás, jön a hatósági ár. Ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – vetítette elő.

Arról is beszélt: Brüsszelnek csak az a fontos, hogy neki behódoló kormánya legyen Magyarországon, olyan kormány, amely nem épít kerítést, nem adóztatja meg a multikat és a bankokat, nem fogad el gyermekvédelmi törvényt, nem vezet be 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést, hanem hagyja, hogy szépen, tempósan, alaposan, ahogy szokták, kifosszák az országot. Mindig erre keresnek embert. Próbálkoztak már szakértő miniszterelnökkel, kanadai-magyar kettős állampolgárral, hiperpasszív nyelvtudású polgármesterrel, szélsőbaltól szélsőjobbig összeabroncsozott összefogással. – Most új műsor van, új színpad, új báb, csak a kéz a régi meg az ismerős mosoly – mondta. A kormányfő úgy fogalmazott: sose felejtsük el, hogy a mi igazi ellenfelünk nem a magyarországi ellenzék, hanem az ő gazdájuk. A magyar ellenzék csak megbízást teljesít, csak kiszolgálja a birodalmi akaratot, amely őt pénzeli, eteti és utasítja. Hozzátette, sokszor láttuk már történelmünkben a „megvett, kitartott, birodalmi udvarokban csicskáztatott lakájpolitikusokat”, akik „mindig azok voltak, ami az érdekükben állt, zapadnyikok, moszkoviták, labancok, azok voltak, ami éppen megérte nekik, csak magyarok, hazafiak nem voltak sohasem”.

Bejelentette, hogy az európai parlamenti képviselőknek a jövőben a magyar törvényhozás tagjaiéval azonos vagyonbevallást kell tenniük.

Hozzátette: 1990-ig Moszkva biztosított büntetlenséget a kommunistáknak, most Brüsszel biztosít büntetlenséget a liberálisoknak. „Milyen szerencse, hogy Brüsszel nem Moszkva” – jegyezte meg.

Hozzátette, miközben Magyarország napi egymillió eurós büntetést kap „a migránsok távoltartásáért”, az ellenfelek büntetlenséget kapnak köztörvényes cselekmények alól. Hűségesküért cserébe mentelmi jog – összegzett a kormányfő, aki ezután Arany János versét idézte: „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

forrás: miniszterelnok.hu

Jankovics Róbert anyaországi és határon túli magyar politikusok társaságában