A Kárpát-régió Üzleti Hálózat eszéki irodájának a közreműködésével a Villány-Siklós borút borászai is bemutatkozási lehetőséget kaptak az eszéki Bor és Turisztikai Napon május első szombatján.
Több mint egy évvel ezelőtt kezdte meg működését a Kárpát-régió Üzleti Hálózat eszéki irodája, amely munkája, programjai révén több területen is elősegítette Horvátország és Magyarország nyitását egymás gazdaságai irányába.
Palizs-Tóth Hajnalka, az eszéki iroda vezetője elmondta, folytatják a múlt évben elkezdett programokat. Ezenkívül újabb jelentős eszéki rendezvényen is megjelennek szervezőként, lebonyolítóként.
– Nagyon jó az együttműködésünk Eszék-Baranya megyével, így egyik közös törekvésünk, hogy összekapcsoljuk a magyarországi és a horvátországi Baranya borrégióit. Ezért kaptak a hét végi Bor és Turisztikai Napok rendezvénysorozat eszéki központi rendezvényén bemutatkozási lehetőséget a villány-siklósi borászok is – fejtette ki Palizs-Tóth Hajnalka.
Eszék óvárosának központi terén, valamint a környező kis utcákban idén is száznál több árus portékái között lehet majd sétálgatni, a nagyszínpadon pedig népi tánccsoportok bemutatkozása és koncertek sora várja az érdeklődőket. A rendezvény nem titkolt célja a gazdag étel- és italkínálat mellett a megye borászai által készített nedűknek is egyfajta reklámot csinálni, amit idén a magyarországi borászok kínálata gazdagít majd.
{fcomments}