Kezdőlap Hírek Magyarságunk Nyolcvanezer eurós támogatásból újulhat meg a várdaróci Iskola utca

Nyolcvanezer eurós támogatásból újulhat meg a várdaróci Iskola utca

13

Jelentős támogatásban részesült a Bellyei járás: a Regionális Fejlesztésért és Uniós Alapokért Felelős Minisztérium 80 ezer eurót hagyott jóvá a várdaróci Iskola utca felújítására.

A Bellyei járáshoz tartozó Várdarócon a célzott beruházás régóta időszerű, hiszen az utca burkolata már évek óta fölújításra szorul, a fejlesztés pedig nemcsak a közlekedés biztonságát javítja majd, hanem az iskola környezetét is rendezettebbé teszi. A támogatás kapcsán lapunknak Željko Cickaj, a Bellyei járás elöljárója elmondta, az utca korszerűsítése már hosszabb ideje szerepel a járás tervei között, a kivitelezés azonban szándékosan tolódott későbbre, mivel a településen a szennyvízhálózat kiépítése is napirenden volt.

–  Régóta szerettük volna felújítani az Iskola utcát, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a legészszerűbb megoldás az, ha először a szennyvízhálózat munkálatai valósulnak meg. Nem lett volna célszerű új aszfaltburkolatot készíteni, majd rövid időn belül ismét felbontani az utat a közműépítések miatt – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette, a járás célja, hogy a beruházásokat összehangoltan és gazdaságosan valósítsák meg, ezért a lakosság türelmét kérik a munkálatok ütemezésével kapcsolatban. Mint mondta, minden fejlesztésnél arra törekednek, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a lehető legracionálisabban használják föl, és elkerüljék a fölösleges többletköltségeket. A projekt nem csupán az útburkolat felújítását foglalja magában. A tervek szerint az iskola közelében új parkolóhelyeket is kialakítanak, ami jelentősen megkönnyíti majd a tanulókat szállító szülők és az intézmény dolgozóinak mindennapjait, egyúttal biztonságosabbá teszi az iskola környezetének forgalmát. A fejlesztés megvalósításával a várdaróciak egy korszerűbb, rendezettebb és hosszú távon is fenntarthatóbb közlekedési infrastruktúrával gazdagodhatnak.

Hirdetés