SZENTLÁSZLÓ – A szentlászlói általános iskolában múlt csütörtökön nyilvános fórumra került sor, melynek fő témája a háború utáni közösségépítés és a béke megőrzése volt.
A május 8-ai Európa-nap adta az apropóját múlt csütörtökön a Szentlászlói Általános Iskolában rendezett nyilvános fórumnak, amelynek meghívott előadója Florence Hartmann francia újságíró, a hágai Nemzetközi Bíróság Ügyészségének volt szóvivője volt. Az újságíró az 1990-es években a Le Monde francia lap jugoszláviai tudósítójaként dolgozott, és ő volt az, aki 1992 októberében felfedezte az ovčarai tömegsírt.
A 18 órakor kezdődő fórumot Maja Kassa földrajztanárnő szervezte. A honvédő háború alatt lerombolt Árpád-kori falu lakosságának nagy része már évekkel ezelőtt visszaköltözött az újjáépített településre, ahol ma aktív kulturális és társadalmi élet zajlik.
A tartós békefenntartás lehetőségeiről esett szó
A fórumot a szentlászlói iskola igazgatója, Kelemen Dávid nyitotta meg, majd Maja Kassa tanárnő beszámolója következett. Ő azokat az élményeit és tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, amelyeket a szentlászlói iskolába érkezésekor szerzett. A felvezetőt követően Florence Hartmann vette át a szót, aki európai tapasztalatairól, az Európai Unióról és a békefenntartásról beszélt.
– A szép számú hallgatóság az előadást követően lehetőséget kapott arra, hogy kérdéseket intézzen meghívott vendégünkhöz, amit sokan meg is tettek. Sok kérdés vonatkozott Horvátország EU-s csatlakozására, érdekes beszélgetés alakult ki a fórumon – tudtam meg Kelemen Dávid igazgatótól.
A nyilvános fórumra az iskola diákjain és a szülőkön kívül a falu civil szervezetei, helyi választmányának tagjai és a lakosság is meghívást kapott.