„Nulladik látásra” –
Az eszéki magyar iskola-központ filmes sikere

205

Az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ középiskolás diákjai első helyen végeztek a magyarországi Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központjának kétfordulós mozgóképalkotó versenyén.

A megmérettetésen iskolánként háromfős csoportok vettek részt magyarországi és határon túli magyar tanítási nyelvű középfokú intézményekből. Az eszéki magyar iskolaközpont három tanulója, Orbán Tamara (gimnázium, 2. osztály), Éllő Zoltán (gimnázium, 2. osztály) és Gorjanac Szilvia (vendéglátó- és szállodaipari technikum, 1. osztály) is csapatot alkotott, és részt vett a versenyen, felkészítő tanáruk, az intézmény egyik magyartanára, Samu-Koncsos Kinga vezetésével.

Az első fordulóban egy bemutatkozó kisfilmet kellett forgatni, amellyel az első helyre került a Központ csapata. A döntőbe jutók Varró Dániel Email című verséhez készítettek adaptációt. A versenyműnek tartalmaznia kellett egy, a készítők által megalkotott állóképet, mely hangsúlyosan jeleníti meg a kívánt üzenetet, emellett a vers egy sorának is el kellett hangoznia a filmben. A kisfilm elkészítését dokumentálni kellett egy prezentálható munkanaplóban.

– Nagyon megtetszett nekünk a feladat, így mondhatni, hogy a verseny „kedvéért” hoztuk létre iskolai filmszakkörünket, az Élesvászon Csoportot. Minket az különböztet meg a magyarországi csapatoktól, és ez egy nagyon fontos eltérés, hogy nálunk filmkészítésre specializálódott tantárgy nincs, Magyarországon viszont van mozgóképkultúra és médiaismeret tárgy, amiből még érettségizni is lehet, úgyhogy nekünk a magyaróra keretében, projektszerűen kellett megoldanunk ezt a feladatot, így szükségünk volt némi filmes előtanulmányra, hogy „felzárkózzunk” a magyarországi résztvevőkhöz – nyilatkozta lapunknak Samu-Koncsos Kinga.

Hozzátette, valami egyszerűt szerettek volna készíteni, amihez megvannak az eszközeik, viszont azt a lehető legjobban kidolgozni, s úgy tűnik, tervük sikerült, a szakmai zsűri maximális pontszámmal értékelte alkotásukat, amely a Nulladik látásra címet viseli. Az eredményhirdetésen Varró Dániel magyarországi költő személyesen is gratulált a csapatoknak.

A filmműhely egyszeri projektnek indult, de annyira jók a tapasztalatok, hogy a szakkör mindenképpen folytatná a munkát, mélyítené a médiakulturális ismereteit.