Nőtt a fiatalok érdeklődése a tengerészet iránt

0
159
bf-Tengeresz-iskola

 

A Tengeri, Közlekedési és Infrastrukturális minisztérium az elmúlt hat évben 750 ösztöndíjat ítélt oda a tengerészeti középiskolák és az egyetemek diákjainak 17,5 millió kúna értékben.
Az idén 151 középiskolás és 53 egyetmista kapott havi 800, illetve 1200 kúnás ösztöndíjat, a jelentkezők száma persze magasabb volt, 434-en igényelték. Ez duplája az előző évben benyújtott kérvényeknek. Egyébként csak az 5-ös és 4-es átlaggal rendelkező diákok pályázhattak. Egyre nagyobb az érdeklődés a fitalakok körében a fedélzetmesteri, gépháztiszti, főmérnöki foglalkozások iránt.
A szakma iránt érdeklődőknek nemcsak ösztöndíjjal próbálják meg megkönnyíteni a dolgát, hanem például a kollégiumi ellátásért is mindössze 630 kúnát kell fizetniük. A tengerészeti minisztériumnak mindezzel sikerült megállítania a tengerészeti középiskolákba, illetve az egyetemekre iratkozók számának a csökkenését.
Az ösztöndíjszerződésben az áll, hogy legalább annyi időt kell hazai hajón szolgálniuk, ahány évig folyósították számukra a támogatást. A hazai hajótulajdonosoknak viszont adókedvezményt jelent ezen fiatalok foglalkoztatása. A horvát szakemberek nagyon keresettek külföldön is. Minegy 25 ezer horvát tengerész szolgál világszerte, közülük 15 ezernek van tiszti rangja. Horvátországban mintegy 250 ezer ember kötődik valamilyen módon a tengerészethez, mert miután hajózási pályafutásuk véget ér, sokan közülük hazai vagy külfödli kikötőkben dolgoznak továbbra is.