Néptáncfórum Erdély szívében

Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

68

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Kulturális Egyesület, és az Udvarhely Néptáncműhely szeptember 8-10. között rendezi meg az Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen. A mára hagyománnyá vált seregszemléről Orendi István szervező oszt meg részleteket.

„A táncháztalálkozók története 1978-ig tekint vissza. Elsőként tartották számon a világon, de öt év után a hatóságok betiltották. A kezdeményezés emléke viszont a résztvevőkben tovább élt, így ennek szellemében kívántuk ismét megszervezni a táncháztalálkozókat. Haladva az időben azért szem előtt tartjuk, hogy a négy évtized alatt ugyancsak megváltozott a világ. Megváltozott a szemléletmód, fejlődött a technika. Próbálunk lépést tartani a mai világ adottságaival, s kihívásaival is egyben. Számomra nem az a fontos hányadik találkozót ünnepeljük, hanem az, hogy kitűzött céljainkat megvalósítsuk, s az idelátogató elégedetten távozzon. Munkánkat minősíti, hogy a zenészek a jövőben első szóra visszatérnek-e, s a néptáncegyüttesek jelentkeznek-e az elmúlt évi élményeik nyomán.

Idei koncepciónk is hasonlít a korábbiakra: a táncházon legyen a hangsúly, s a napközi programok is vonzók legyenek. Kiemelem viszont, hogy Tamási Áron emlékévet ünnepelhetünk, a székely magyar író 125 évvel ezelőtt született. Így az eseménysorozatot a Boldog nyárfalevél darabbal, a Maros Művészegyüttes és a Spectrum Színház közös produkciójával indítjuk.

Egy másik fogódzó volt, hogy az Üsztürü zenekar – aminek a zenészei ugyan Magyarországon élnek, de erdélyi származásúk – idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ők, s a mintegy félszáz zenész és táncos, akikkel a három évtized alatt szorosabb kapcsolatba kerültek, lépnek fel a szombat esti gálaműsorban.

A rendezvények javarésze ingyenes, így csak megbecsülni tudjuk a résztvevők számát. Idén is több mint kilencven zenésszel kötöttünk szerződést, huszonhét amatőr néptáncegyüttest is vendégül látunk, ami több mint hatszáz személy fellépését jelenti. Ehhez még hozzá kell számolnunk a táncházasok egyre bővülő körét is.

Fontos célunknak tekintjük, hogy akit érdekel a mi kultúránk, találjon valami kedvére valót ezen a hétvégén. A gyermekek a gyerekelőadásokon, a gyerektáncházakban szórakozhatnak, a néptánc iránt érdeklődők oktatáson vehetnek részt, s aki csak kószálni szeretne a sétatéren, kézműves portékák között teheti meg.

Az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is várunk vendégeket. A fellépők közül a legtávolabbról, Felvidékről, Dunaszerdahelyről érkeznek, Magyarországról is sokakat várunk. Erdélyből Temesvártól Nagykárolyig, el Moldváig jönnek a színpadi szereplők.

A város magáénak érzi ügyünket, nemcsak az anyagi támogatásba segít be, hanem a szervezési munkákban is részt vállal. A lakosság is teljes mellszélességgel vesz részt a programokon.”

Információk: https://www.ehh.ro/index.php/hu/programok/fesztivalok/104-erdelyi-tanchaztalalkozo-2023