Néptáncesttel egybekötött jubileum

56

Néptáncesttel egybekötve ünnepelte meg fennállásának 10. évfordulóját a Belovári Magyarok Egyesületének tánccsoportja. Az eseményre meghívást kapott a HMDK csúzai Csárdás néptáncegyüttese is.

A Belovári Magyarok Közössége azzal a céllal alakult meg, hogy összefogja a vidék magyarjait, hogy azok megőrizhessék a magyar kultúrát, a hagyományokat és gasztronómiát. Az egyesület keretei között több szekció is tevékenykedik: vegyes kar, néptánccsoport, játszóház és a kézimunka szakkör. A vegyes kar és a tánccsoport az egyesület megalakulása óta működik, és a magyar néptánc és népzene iránt érdeklődőket gyűjti össze.

A Belovári Advent programsorozat elemeként került sor magyar néptáncestjük megrendezésére, amellyel tánccsoportjuk fennállásának a 10. évfordulóját ünnepelték meg. Ez alkalomból vendégeket is hívtak, a drávasztárai (Magyarország) Biseri Drave tamburazenekart, valamint a HMDK csúzai Csárdás néptáncegyüttest, amelynek a tagjai ízelítőt adtak a repertoárjaikból.

– Büszkén mutattuk be rendezvényünkön, hogy mi mindennel foglalkozunk a közösségünkben, és annak pedig külön örültünk, hogy vendégeink is elfogadták a meghívásunkat. A jubileumi alkalom nem csupán okot szolgáltat az ünneplésre, de a további munkánkhoz is erőt ad – mondta Farkas Anita, a Belovári Magyarok Közösségének elnöke.