A szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület szervezésében szombat este néptáncestre került sor, ahol fölléptek az egyesület keretén belül működő tánccsoportok.
Páratlanul hosszú és eredményes működés van a szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület mögött. Az 1946-ban alakult szervezet kezdettől fogva fontos szerepet játszott a falu művelődési életében. Ma négy korosztályban százan táncolnak az egyesületen belül, számos hazai és külföldi fellépés során öregbítik településük hírnevét.
– Tánccsoportjainknak olyan gazdag a repertoárja, hogy a számos fellépés egyikén sem tudják azt teljes egészében bemutatni, ezért már nem először szerveztünk a hétvégihez hasonló rendezvényt, ahol a korosztályok váltogatták egymást a színpadon, és igyekezett bemutatni az elmúlt évek során tanult koreográfiákat. Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünk egy egész estét betöltő színvonalas műsorral tudott a hazai közönség elé állni – mondta Lapis János, az egyesület elnöke, aki hozzátette azt is, hogy a táncosok újabb koreográfiákkal készülnek, de már színjátszó csoportjuk is van, akik tavaly az évzáró műsorra készítettek egy saját maguk által írt és rendezett humoros darabot, amellyel a várdaróci Kakasütésen és a kopácsi Ki mit tud?-on is sikert arattak.
{fcomments}














