A horvát polgárok elégedetlenek a politikai helyzettel és a politikai pártokkal – ez derült ki abból a legújabb felmérésből, amit a Hendal ügynökség és a Banka újság rendszeresen végez Nemzeti boldogságindex munkacímmel. Májusban a polgárok a politikai pártoknak 1,9-es osztályzatot adtak, míg a kormány teljesítményére egy kövér kettest. Ami miatt erősen kellene a politikai pártoknak aggódnia, az az, hogy a polgárok 45 százaléka kilátástalannak tartja saját életét, ráadásul ezzel a leginkább a 25 és 44 év közöttiek vannak így. Legelégedettebbek az Isztria megyeiek és a tengermellékiek, a legelégedetlenebbek a likaiak, a szlavóniaiak a kettő között foglalnak helyet. Igaz, hogy a nemzeti boldogságindex egy rövidebb stagnálás után emelkedést mutat (63-on áll a lehetséges 100-ból), de ez még nem ad okot elégedettségre. A szakemberek úgy vélik, az ország vezetőinek nagyon el kellene gondolkodniuk az ilyen eredmények láttán – írja a Glas Slavonije.