Nyolcadik alkalommal találkozott a Laskói Általános Iskola 1976-77-es végzős évfolyama: iskola, temető, Kopács – három helyszín, egy történet. Emlékezés, tisztelet és felszabadult együttlét egy olyan közösségben, amely évtizedek alatt sem bomlott föl.
Ismét megtelt öregdiákokkal a Laskói Általános Iskola egyik tanterme: az 1976–77-es generáció megtartotta hagyományos osztálytalálkozóját. A program a korábbi évek gyakorlatát követve névsorolvasással kezdődött, amelyen két egykori tanárnőjük is részt vett. A volt diákok számára ez mindig több, mint formaság – kapcsolódás egy időszakhoz, amely mindannyiuk életében meghatározó volt.
Az évfolyam tagjai ellátogattak a temetőkbe, ahol egykori osztálytársaik és volt osztályfőnökeik sírjánál rótták le kegyeletüket. Ez a csendes, visszafogott főhajtás szerves része az évek alatt kialakult hagyománynak – mert a közösség nemcsak az ünneplésben, hanem az emlékezésben is együtt lélegzik.
Az esti kopácsi együttlétet oldottabb volt: vacsora, zene, beszélgetések és sok nevetés. Előkerültek a régi történetek, iskolai „legendák” és azok az apró részletek, amelyeket csak az ért, aki átélte őket. Ez a „programpont” hajnalig tartott – nem azért, mert kötelező, hanem mert jólesik maradni, amíg van miről beszélni. A résztvevők a következő osztálytalálkozó időpontját is kitűzték: két év múlva újra összegyűlnek. Náluk ez nem csupán ígéret, hanem megszokott rend. Mert tisztában vannak azzal, hogy amit nem ápolnak, az elhalványul – ők pedig ezt nem hagyják.
