A laskói általános iskola 40 évvel ezelőtt elballagott tanulói találkoztak nemrég, hogy együtt idézzék fel a diákévek legszebb pillanatait.
A laskói, egykor Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolában 1983-ban a 8.b-ben 15-en, a 8.a-ban pedig 16-an végeztek. A múlt pénteki találkozó volt a harmadik, amit a 40 évvel ezelőtti ballagás után tartottak. Először elhunyt osztálytársaik és tanáraik sírjait látogatták meg, majd megtartották az osztályfőnöki órát Ognjenović Kettős Zsuzsanna és Lábadiné Kedves Klára, volt osztályfőnökeik vezetésével.
Az osztálytalálkozó egyfajta számvetés is, hogy ki merre és meddig jutott az életben. Ilyenkor azokkal is találkozhat az ember, akikkel amúgy nem is tartja a kapcsolatot. Így az elég hosszúra nyúlt osztályfőnöki óra után egy még hosszabb társalgásra került sor a vacsora után, ahol megbeszélték, hogy legközelebb 5 év múlva újra találkoznak.
1. sor balról: Kontra Csapó Györgyi, Ognjenović Zsuzsanna, Lábadiné Kedves Klára, Dezső (Mátics) Leontina, Nagyné Tórizs Ildikó, Škrbić Mirko; 2. sor balról: Molnár Tivadar Lajos, Ruzsicska Ilonka, Déra (Ködmen) Kornélia, Vencel (Kling) Erika, Tusek Irénke, Ferenc (Kovács) Slađana, Magos (Vering) Szilvia; 3. sor balról: Kettős János, Tatai Béni, Gros (Varga)Zita, Gájer Tamás, Karajkó Pál, Kristóf József.
A fotóról hiányzik, de a találkozón részt vett még Gotal (Muhi) Piroska és Schrempf Gusztáv is.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.