A kálvinizmus a magyarság megmaradásának és újrakezdéseinek kiapadhatatlan erőforrása
A nagy reformátor, a francia nemzetiségű Jean Calvin, a református vallás „atyja” fő művét 1559-ben adták ki Genfben, címe: A keresztyén vallás rendszere. Abban az időben a tanult emberek Európában latinul írtak (és az egymás közti kommunikáció nyelve is a latin volt), Kálvin műve is ezen a nyelven íródott.
Magyarra Szenczi Molnár Albert fordította Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támogatásával. A hatalmas mű a ma Németország Hessen tartományában levő Hanau városában jelent meg nyomtatásban 1624-ben, vagyis 400 éve.
Helvét hitvallás – Csúzán a hittanórákra járó gyerekek egy életre megjegyezték Berta Imre tiszteletes úrnak köszönhetően ezt az elnevezést, közéjük tartoztam én is. A helvét, vagyis a helvéciai hitvallás (kettő is van belőle) a református vallás alaptana. A helvéciai, vagyis a svájci Genf városában (tulajdonképpen városállam) működött hosszú éveken át Kálvin János. A város legnevezetesebb templomában ki van állítva egy szék, amelyet ő használt. Nemrég sikerült végre eljutnom a kálvinizmus őshazájába, Svájcba, így természetesen Genfbe is. A várost Kálvin korában is Genéve-nek (Zsönév) nevezték a francia anyanyelvűek, érdekességnek tekinthető, hogy – az egyik útikönyv szerint – a genfi intelligencia meg van győződve arról, hogy ők beszélik igazán a tiszta francia nyelvet, ők Rousseau, Voltaire és számos más irodalmi, történelmi nagyság „szülői” és egyúttal szellemi örökösei.
A város a reformáció nemzetközi emlékművéről is híres, a 100 méter hosszú építmény, emlékfal magyar vonatkozása, hogy a kálvinizmus alapjainak a lerakásában és terjesztésében érdemeket szerzett kiválóságok között ott van Bocskai István (1557-1606), aki kb. másfél évig Erdély fejedelme is volt.
„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin?” – kérdezte Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versében, s az ő válasza ez volt: „Nem hiszem.” Számos nemzeti beállítottságú publicista egyetért abban, hogy a reformáció négy és fél évszázaddal ezelőtt olyan sajátos küldetés- és hivatástudattal vértezte föl a magyarságot, amely nemzeti jellemünk és sorsunk alakulásában döntőnek, megmaradásunk és újrajkezdéseink kiapadhatatlan erőforrásának bizonyult.
Pasza Árpád
