Nagy sikert aratott előadásaival a Szent Mihály Szekere Vándorszínház

0
23
Eszék

Véget ért a Szent Mihály Szekere Vándorszínház horvátországi turnéja. Négy helyszínen, Kopácson, Vukováron, Eszéken és Újbezdánban mutatták be augusztus 20-i alkalmi előadásukat „Magyarnak lenni nagy s szent akarat” címmel.

A magyarországi vándorszínháznak már több száz előadása volt Magyarország-szerte, de kiemelten fontosnak tartják a határon túli szerepléseket is, előadásaikat minden magyar számára elérhetővé szeretnék tenni az egész Kárpát-medencében.

Tetszett a kopácsi és a vukovári előadás is a nézőknek. Jakumetović Rozáliától, a Vukovári Magyarok Egyesülete elnökétől megtudtuk, rendezvényükön nemcsak a színjátszók léptek színpadra, hanem saját kórusuk is, az ünnepélyen az újkenyér megáldására is sor került.

Az újbezdáni előadásra augusztus 26-án került sor, Horvát Ibolya, az egyesület vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, náluk ezúttal a vándorszínház volt az egyedüli szereplő, egyesületi tagjaik a nézőtéren foglaltak helyet, s egy kiváló előadást volt szerencséjük látni. A műsort követően vacsorával is megvendégelték a magyarországi fellépőket.

A vándorszínház a következő napon lépett színpadra Eszéken, az eszék-rétfalusi Népkör székházában, ahol a Zrínyi Magyar Kultúrkör, a Népkör és Eszék város magyar kisebbségi önkormányzata volt az est házigazdája. Jukić Zita, a kultúrkör elnöke elmondta, egy nagyon szép táncos, zenés, verses összeállítást nézhettek meg. Az eszéki volt a Szent Mihály Szekere Vándorszínház horvátországi turnéjának utolsó állomása.