Kiskőszeg az egyetlen Duna mellett elterülő drávaszögi település, ezért nagy jelentőséggel bír a kikötő építése, ami 2010 óta folyik.Hogy mikor is köthetnek ki az első hajók, egyelőre még nem lehet tudni.
A múlt héten viszont lezajlott a kikötő műszaki felülvizsgálata. A vukovári hajózási igazgatóság illetékese, amelynek a felügyelete alá kerül majd a kiskőszegi kikötő, a Glas Slavonije napilapban elmondta, hogy a következő lépés a terület villamosítása lesz. A többi szükséges feltétel már adott, így a villamosítás után a Tengerészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium kiadja az utolsó, a megnyitáshoz szükséges engedélyt.
Az eredeti tervek szerint egy év alatt szerették volna megvalósítani a projektet. Azzal a céllal kezdtek bele, hogy fellendítsék a turizmust és a gazdaságot nemcsak Kiskőszegen, hanem az egész régióban. Évente több mint 300 hajó halad el a Duna Kiskőszeget érintő szakaszán, több tízezer turistával, akik a kikötő felépülése után útba ejthetnék a folyó menti települést és a környező falvakat is.













