Műsorral búcsúztatták az évet a csúzai tánccsoportok

0
166
IMG_0702

Csúza – Idén is sor került a helybéli  Csárdás és a Hajnalcsillag tánccsoport évzáró műsorára, amelyben bemutatták repertoárjuk egy részét a hálás közönségnek.

Szombaton este a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesületének a népi táncegyüttese  és a Jókai Mór Kultúregyesület Hajnalcsillag nevet viselő gyermektánccsoportja közös műsorral búcsúzott a 2011-es évtől. Teljesen megtelt a helyi kultúrotthon nagyterme.

– A Csárdás 1999-ben alakult, azóta a táncosok több generációja is váltotta egymást. Persze  vannak olyan tagjaink is, akik a kezdetektől fogva a mai napig táncolnak. Időközben többen is felnőttünk, munkahelyünk van, így nem könnyű egyeztetni a próbák időpontját. Ennek ellenére rendkívül sikeres évet zártunk a fellépések szempontjából. A Hajnalcsillag tánccsoportban pedig már növekszik az utánpótlás, itt jelenleg 30 gyermek táncol – mondta el Bénity Venesza, a Csárdás oszlopos tagja műsorvezetőként a közönségnek.

A Csárdás repertoárjában 16 különböző koreográfia van, ennek természetesen csak egy részét mutatták be. A Hajnalcsillag tagjai is kitettek  magukért. A táncszámokat szavalat és énekek színesítették.

Az évzáró program végén a táncosok megajándékozták vezetőjüket, Kettős Zsuzsanna tanárnőt és ügyintézőjüket, Fica Marika nénit. A rendezvényen többek között jelen volt Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője is.

A műsort követően a csúzai kézműves szakkörre járó gyerekek műveiben és a helyi nőegyesület kézimunkáiban gyönyörködhettek az érdeklődők.