Mozgalmas tavaszi időszak a vukovári magyaroknál

0
26

Magyarországi egyetemisták látogatása, kézműves műhely a gyerekeknek, de magyar ízőrzés is szerepelt a vukovári magyarok tavaszi programjában.

Nem véletlenül várjuk annyira a tavasz beköszöntét, hiszen ilyenkor általában megnő a munkakedv, szívesebben tartózkodunk a szabadban és a társasági programok is megsokasodnak. A Vukovári Magyarok Egyesületében is mozgalmas volt az elmúlt időszak. Az egyik legaktívabb magyar közösségünk számára a magyar hagyományok és szokások őrzése kiemelt feladat. Ezen belül is arra törekednek, hogy a magyar gasztronómia remekeit minél szélesebb körben megismertessék. A zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával tavaly létrehozták a Magyar Ízőrzők csoportot.

– A csoporton belül a hagyományos magyar ízvilágot népszerűsítjük, nemcsak kürtőskalácsot, hanem lángost, fánkot is sütünk. Ezúttal egy olyan kürtőskalács-készítő műhelyt szerveztünk, ahol a fiatalabb generációk tagjait is megtanítottuk ennek az erdélyi finomságnak a készítésére, hogy továbbvigyék ezt a tudást – mondta Jakumetović Rozália, az egyesület elnök asszonya.

A gasztronómiai kalandozások mellett egy kézműves foglalkozást is szerveztek a vukovári Városi Múzeumban, ahol a gyerekeket magyar motívumokkal ismertették meg.

Pécsi egyetemistákat fogadtak a magyar házban

Múlt héten magyarországi vendégeket is fogadtak a felújított székházban. A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének oktatói és hallgatói egy tanulmányi kirándulás keretében látogattak el többek között a vukovári magyarokhoz is. A dr. Pap Norbert tanár vezette csoport információkat gyűjtött azzal kapcsolatban, hogy hogyan élnek a magyarok a szórványban, hogyan őrzik a magyarságukat, milyen a viszonyuk a többi kisebbséggel stb. A vukovári egyesület tagjai meséltek nekik a kis magyar közösségről, a tevékenységükről, megmutatták nekik a székházukat. A vendégek egy pécsi meghívással viszonozták a szívélyes fogadtatást.