Mozdulat önmagunk felé, avagy az önszeretet felébresztése

112

Kalajdžić Gabriella tánc- és mozgásterapeuta mutatta be tevékenységét és tartott foglalkozást szombaton Csúzán, az Artha közösségi helyen.

Az Artha nevet viselő műhely keretében elsősorban jógacsoport működik, de más jellegű programok, irodalmi estek, előadások szervezése is a csoport céljai között szerepel. A csoport néhány éves fennállása óta aktív tevékenységet folytat, a rendszeres jógaórákon kívül speciális alkalmakra is sor kerül, amikor vendégelőadók vezetésével a jóga más fajtáit, illetve egyéb, lélekfejlődést segítő tevékenységeket, tartalmakat próbálhatnak ki a résztvevők.

Egy ilyen alkalom volt a szombati is, amikor Kalajdžić Gabriella tánc- és mozgásterapeuta mutatta be tevékenységét. Gabriella a pályafutását gyógyszerészként kezdte, majd az alternatív, spirituális gyógyászati technikák, a testközpontú pszichoterápia felé fordult, ez irányú tanulmányait az eszéki Művészeti és Kulturális Akadémián folytatja. Elmondása szerint a táncterápia segítségével tudatosabbá válhatunk saját szükségleteinket illetően, fejleszthetjük önismeretünket, aminek eredményeképpen képesebbé válunk saját magunk, illetve mások elfogadására és szeretetére is. A program fő része volt egy táncos foglalkozás, a résztvevők az emberi testben is megtalálható alapelemekkel dolgozva közelíthettek önmagukhoz, személyes céljaik, végső soron pedig az önszeretet felé.

– Szép számban összejöttünk a programra, és a jógaórák iránt is van érdeklődés. Örömmel tölt el, hogy nyitottak az emberek a tevékenységünk iránt, és hogy az Artha nekik köszönhetően teljesítheti küldetését, vagyis hogy gazdagítani tudja a falut kulturális, közösségi téren – nyilatkozta lapunknak Juhász Annamária, az Artha vezetője.

Idei első programjukat hamarosan újabb izgalmas események követik: május 13-án babás-mamás délutánt tartanak, ahol pszichológusként rövid előadást tart a fejlődéslélektanról, gyermekeink fejlesztési lehetőségeiről. Szeretettel vár minden kisgyermekes anyukát gyermekével együtt. Ezenkívül, a csoport nagy örömére, június elején ismét ellátogat az Arthába az immáron József Attila-díjas költő, író, Weiner Sennyey Tibor és Balogi Virág is, akik versfelolvasó estet tartanak.