Sajtótájékoztatón és projektnyitó konferencián számoltak be a múlt héten Mohácson a hamarosan kezdődő, határon átnyúló együttműködésről Mohács, Pélmonostor és Beličće képviselői.
A magyar és horvát városok tavaly pályáztak az Európai Unió IPA-programjára, és több mint 1,2 millió euró támogatást nyertek el. A projekt tervezett összköltsége pedig 2 millió euró körül van.
A vezető pályázó Mohács Város Önkormányzata, a horvátországi projektpartnerek pedig Pélmonostor és Belišće városa, Eszék-Baranya megye és a Horvát Vizek.
A projektnyitón elhangzott, hogy a Mohácstól a sátorhelyi Történelmi Emlékparkig húzódó bicikliút 2015 elejére biztosan elkészül. Szekó József mohácsi polgármester hangsúlyozta, hogy a fejlesztés igen komoly turisztikai jelentőséggel is bír mindkét fél számára. Hozzátette: e fejlesztésből mindkét fél profitál, hiszen mind a magyar, mind a horvát oldalon számtalan kulturális és természeti érték, látnivaló akad, amelyek komoly vonzerőt jelentenek a kerékpáros turizmus vonatkozásában.
Ivan Doboš, Pélmonostor polgármestere mindezt úgy értékelte, hogy a két város, Mohács és Pélmonostor sokoldalú együttműködése ezzel tovább gazdagodik, a települések történetében ez a legnagyobb értékű, közös beruházás. A városnak a jelenlegi hatkilométeres kerékpárút-hálózata a pályázatnak köszönhetően tízkilométeresre bővül. A mostani kerékpárút-építéshez Pélmonostor az EU-tól 360 ezer eurót nyert el, ez az összeg a Horvát Vizek által szintén az uniótól megszerzett forrásokkal együtt 630 000 euróra egészül ki.
A programban szintén érintett Belišće város alpolgármestere, Ljerka Vučković kifejtette: a rájuk eső kerékpárút-szakasz megépítése mellett több kilométeren a közvilágítást is ki kell építeniük a pálya mentén. A kerékpárút a Dráva-hídtól a városig, illetve a Duna-csatlakozási pontig kanyarog majd. A városvezető hangsúlyozta: a kerékpárút-fejlesztéseket maguk is fontosnak tartják, ennek jegyében korábban már szereplői voltak a szintén uniós finanszírozású Bike Tour-programnak.
Dragan Vulin, Eszék-Baranya megye zsupánhelyettese szerint e beruházás nagyban hozzájárul majd a kontinentális turizmus fejlődéséhez is. A megye külön adatbázist hoz majd létre e sok-sok kilométeren át húzódó bicikliút pihenőhelyeiről, a környékbeli látnivalókról, a közelben igénybe vehető szolgáltatásokról. Az együttműködésben épülő kerékpárutat pedig külön kampány keretében igyekeznek népszerűsíteni.
A tanácskozáson részletesen elemezték a beruházást, annak pénzügyi vonatkozásait, illetve mindazokat a turisztikai helyszíneket, amelyek a határ két oldalán várják majd a leendő kerékpárúton érkezőket.
{fcomments}